Vágólapra másolva!
A japánok elleni 4-2-es győzelemmel kezdte szereplését a magyar jégkorong-válogatott a krakkói divízió I/A világbajnokságon. Az első és második harmadban is a japánok szereztek vezetést, de mindkétszer sikerült egyenlíteni. Három perccel a vége előtt aztán a két hete honosított, kanadai születésű Frank Banham pontos lövésével már a magyaroknál volt az előny, a végén még Hári János is lőtt egy üres kapus gólt.

Eredmény, 1. forduló:
Magyarország - Japán 4-2 (1-1, 1-1, 2-0) - élő közvetítés
gól: Kóger (10.), Erdély (32.), Banham (57.), Hári (59.), illetve Obara (2.), Hirano (31.)

Nem éppen a legkedvezőbb előjelekkel készült a magyar csapat a nyitó összecsapásra, hiszen szombaton dőlt el véglegesen, hogy a gólveszélyes Sofron a német klubjában összeszedett eltiltása miatt most és hétfőn sem léphet pályára, ráadásul a ponterős Bartalis az elutazás előtti utolsó edzésen térdszalag-szakadást szenvedett, míg Tokaji és Sikorcin bokasérülés miatt szintén nem játszhat a vb-n.

A két csapat utóbbi öt tétmérkőzésén rendre a magyarok nyertek, ám a szélvészgyors japánok minden alkalommal nehezen adták meg magukat. A helyszínre közel 1500 magyar szurkoló jött ki.

Gyorsan felavatták Rajnát

A kapuban Rajna kezdett, neki ez az első olyan vb-je, amikor elsőszámúként veszik számításba. Az ázsiaiak gyorsan felavatták a magyar kapust, az első lövésük irányt váltott egy védő lábán, és úgy pattant be. Rajna később nagyot védett, a túloldalon pedig ugyan a korong a kapuba került, de nem adták meg gólnak, mert Kóger a megengedettnél magasabban tartotta az ütőjét.

Fantasztikus hangulatot teremtettek a magyar szurkolók Krakkóban Forrás: MTI/PAP/Jacek Bednarczyk

Lassan magához tért a magyar válogatott, sorra dolgozta ki helyzeteit, aztán Kóger már szabályos körülmények között talált be, beletette a botját Banham erős lövésébe, így a japán kapusnak esélye sem volt a hárításra. Emberelőnyben kis híján sikerült fordítani is, de Kóger kísérlete a kapuvasról kipattant.

A második harmadban mezőnyfölényben játszottak a magyarok, ám az NHL-t is megjárt Fukufudzsi jól védett. Ráadásul késleltetett kiállítás alatt Hirano a bal felső sarokba bombázott. 24 másodperc múlva viszont az első felnőtt vb-jén szereplő Erdély egyenlített, megszerezve első válogatottbeli gólját. Még a szünet előtt mindkét csapat játszhatott emberelőnyben, ám a legnagyobb ziccerek is kimaradtak.

A végén, ahogy kell

A biztonságra figyelt mindkét együttes a záró felvonásban, de több lehetőségük volt a japánoknak. Nyolc perccel a vége előtt emberelőnyt kaptak a magyarok, Sebők lövését azonban bravúrral védte a japán hálóőr. Később is jött egy létszámfölényes szakasz, amelyben aztán a két hete honosított Banham kilőtte a bal felső sarkot. Amikor a végén lehozta kapusát a japán csapat, Hári is betalált.

Hári (balra) állította be a végeredményt Forrás: MTI/PAP/Jacek Bednarczyk

Hétfőn 13 órakor a tavaly még a világelitben szereplő és a feljutást illetően most toronymagas esélyesnek számító kazahok következnek.

A jövő szombatig tartó vb-n az első két helyezett feljut a 16-os világelitbe, és jövőre Oroszországban szerepelhet, míg az utolsó kiesik a divízió I/B osztályba.