VV Fanni családja nem tudja feldolgozni, hogy nem tudják eltemetni a lányukat

Vágólapra másolva!
Hét év után zárták le VV Fanni ügyét. A nőt rejtélyes módon meggyilkolták, azóta pedig a gyilkosát elítélték, azonban Fanni holteste a mai napig nem került elő. Emiatt családja nem tudja feldolgozni a halálát.
Vágólapra másolva!

Az ország egyik legrejtélyesebb gyilkossági ügye zárult le a napokban, ugyanis Novozánszki Fannit, az egykori valóság show szereplőt hivatalosan is halottá nyilvánították. 

Emiatt családja így végre méltó emléket állíthat neki, eddig azért nem tehették ezt meg, mert amíg valakit nem nyilvánítanak hivatalosan is halottnak, addig síremléket sem kaphat. 

VV Fanni gyilkossági ügye 2017-ben az egész országot megrázta. Kiderült, hogy a prostituáltként dolgozó lányt az egyik kuncsaftja nagy valószínűséggel bántalmazta, sőt, a pénzéért meg is ölhette. A holttest sosem került elő. Emiatt családjának a gyilkos elítélése sem hozott megnyugvást. A nő rokonai nem tudják elfogadni, hogy lányukat hidegvérrel meggyilkolták. 

vv fanni
Fotó: Origo

Ami a legrosszabb, mivel a holtteste sosem került elő, így a családja nem tudja eltemetni a lányukat.

 -írja a Tények.hu

Mi történhetett a lakásban? 

Erre a kérdésre a választ egyedül Fanni gyilkos, B.László tudhatja, de a férfi az elmúlt években változatlanul azt vallotta, hogy Fannit eszméletlen állapotban találta, ezért felhívta a közös ismerősüket, a nőt, aki beajánlotta, majd ők ketten riasztottak két ismeretlen férfit, akiknek átadták az alélt testet. A meséje azonban - köszönhetően a nagyon alapos nyomozásnak, majd később a bizonyítási szakasznak - több helyen is logikai bukfencnek bizonyult, így nem állt meg a bíró előtt, ugyanis egy videó készült róluk a lány lakása alatti mélygarázsban, ahogy a férfi eszméletlen állapotban cipeli őt. Ez az utolsó felvétel VV Fanniról, aki nagy valószínűséggel már nincs életben, erre a következtetésre jutottak a hatóságok és Novozánszki Fanni családja és ismerősei is. 

Sőt B.László ellen emellett olyan mennyiségű közvetett bizonyítékot sikerült szerezni, hogy elsőfokon és végül másodfokon is bűnösnek találták nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében, és végül 20 év börtönbüntetésre ítélték. 

Mint arról már korábban beszámoltunk, még az utóbbi hónapokban sem csitultak a kedélyek, ugyanis hírportálok próbáltak visszaélni VV Fanni ügyével. Így próbáltak maguknak olvasottságot növelni, úgy hogy azt állítják, VV Fanni mégis életben lehet. Ezt az álhírt a Facebookon terjesztik, és azt állítják, hogy egy riportból fog kiderülni a teljes igazság, ami durván kegyeletsértő, és VV Fanni családjára nézve pedig kegyetlenség.