Győzött a Liverpool és a ManUtd

Premier Liga szurkolók
Manchester, 2014. augusztus 16. Wayne Rooney, a Manchester United játékosa ünnepel, miután gólt lőtt a Swansea City együttesének az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzésen a manchesteri Old Trafford Stadionban 2014. augusztus 16-án. (MTI/EPA/Peter Powell)
Vágólapra másolva!
Magabiztosan nyert hazai pályán a Liverpool és a Manchester United is a Premier League-ben, míg a Tottenham idegenben győzött 3-0-ra. Az esti Chelsea-ManCity rangadón nem bírtak egymással a csapatok.

A Liverpool immár hét bajnoki óta veretlen, az elmúlt hat fordulóban ötször győzött, és már csak két pontra van az Európa Liga-szereplést érő helyen álló Tottenhamtől - amely idegenben nyert 3-0-ra ezúttal.

Magabiztosan nyert a Manchester United is - így vasárnapig biztosan dobogós -, míg a Stoke Cityben Jonathan Walters mesterhármast szerzett.

Este a Chelsea jókora lépéselőnybe kerülhetett volna a Manchester Cityvel szemben, vezetést is szerzett, de a vendégek mindössze négy perc múlva kiegyenlítettek. Mivel több gól nem esett, csak a United került kicsit közelebb dobogós társaihoz.

Premier League, 23. forduló:
Liverpool-West Ham United 2-0
gól: Sterling (51.), Sturridge (80.)

Manchester Utd-Leicester City 3-1
gól: Van Persie (27.), Falcao (32.), Morgan (öngól, 44.), ill. Wasilewski (80.)

Chelsea-Manchester City 1-1
gól:
Rémy (41.), illetve David Silva (45.)

Stoke City-Queens Park Rangers 3-1
gól: Walters (21., 34. és 90.), ill. Kranjcar (36.)

Sunderland-Burnley 2-0
gól: Wickham (20.), Defoe (34.)

West Bromwich-Tottenham 0-3
gól: Kane (15. és 64. - 11-es), Eriksen (6.)

Crystal Palace-Everton 0-1
gól: Lukaku (2.)

Hull City-Newcastle United 0-3
gól: Cabella (40.), Ameobi (50.), Gouffran (78.)

Az állás:

1. 23 16 5 2 52-20 +32 53 pont
2. 23 14 6 3 46-23 +23 48
3. 23 12 7 4 39-22 +17 43
4. 22 13 3 6 37-16 +21 42
5. 23 12 4 7 35-30 +5 40
6. 22 11 6 5 39-25 +14 39
7. 23 11 5 7 33-27 +6 38
8. 23 10 6 7 35-27 +8 36
9. 23 9 5 9 26-28 -2 32
10. 22 8 6 8 26-30 -4 30
11. 23 8 6 9 29-35 -6 30
12. 23 6 8 9 31-34 -3 26
13. 23 5 8 10 25-34 -9 23
14. 23 4 11 8 21-33 -12 23
15. 23 5 7 11 20-32 -12 22
16. 22 5 7 10 11-25 -14 22
17. 23 4 8 11 21-38 -17 20
18. 23 4 7 12 20-33 -13 19
19. 23 5 4 14 24-42 -18 19
20. 23 4 5 14 21-37 -16 17