Vágólapra másolva!
A büntetők több mint ötven százaléka kimarad, ha a Valencia kapusa, Diego Alves áll szemben a rúgóval.

Mióta Spanyolországban véd, 39 büntetővel nézett szembe, ebből 18-at megfogott, 2 mellément, és csak 19-ből született gól, ami azt jelenti, hogy ötven százalék fölötti a hatékonysága.

A tizenegyesek javát (15-öt) a Valencia kapusaként hárította, ezzel pedig máris a klub történetének leghatékonyabb kapusa, megelőzve Santiago Canizarest (13), Andrés Palopot (12) és César Sánchezt (11).

Forrás: AFP

A kapus trófeái között van Lionel Messi, Mario Mandzukic, Diego Costa, valamint Ivan Rakitic is, legfrissebb áldozata pedig a sevillai Bacca. A Sevilla amúgy is jobban jár, ha oda sem áll a tizenegyeshez, ha Diego Alves van a kapuban, ellenük ugyanis ötből négyet megfogott, ami elképesztő.

A Sevilla elleni bravúr: