Vágólapra másolva!
A titkolózás miatti felháborodás nyomán mégis nyilvánossá tenné a FIFA a Garcia-féle korrupciós jelentést. De jelezték, hogy a vb-rendezési jogokről szóló döntésen semmiképp nem változtatnak, Oroszország és Katar is megtarthatja a rendezői jogát.

A FIFA végrehajó bizottsága beleegyezett a 2018-as és 2022-es világbajnokság helyszínének kijelölésével kapcsolatos jelentés nyilvánosságra hozatalába - írja a BBC brit közszolgálati csatorna internetes oldala.

A FIFA által a két döntés körüli korrupcióvádak kivizsgálásával megbízott amerikai ügyvéd, Michael Garcia jelentése már rég készen van, de még csak egy FIFA-barát interpretációja ismeretes, amelyről maga Garcia az mondta, hogy jelentősen elferdíti az eredeti tartalmát. Az ügyvéd már kezdeményezte, hogy tegyék nyilvánossá magát a dokumentumot, a FIFA fellebbviteli bizottsága ezt nem fogadta el, mire Garcia tiltakozásul lemondott.

Blatter mindig is elhivatott volt

Ezek után hirtelen a FIFA is a nyilvánosság barátja lett. Az elnök, Sepp Blatter állítása szerint személyesen ösztönözte a bizottság tagjait, hogy így döntsenek. "Mindig is elhivatottak voltunk az igazság kiderítésére" - nyilatkozta Blatter.

A BBC szerint a 430 oldalas dokumentumot akkor hoznák nyilvánosságra, ha lezárulnak a jelenleg is zajló nyomozások a spanyol Ángel María Villar Llona, a belga Michel D’Hooghe és a thaiföldi Worawi Makudi, illetve Franz Beckenbauer ellen. Az is valószínű ugyanakkor, hogy a tanúvédelmi okok miatt a dokumentum egyes részletei rejtve maradnak majd.

Vb 50 fokban

Kezdettől fogva élt a gyanú, hogy elsősorban a nyári futballesemény megrendezésére ránézésre alkalmatlan klímájú Katar vesztegetéssel érhette el, hogy megkapja a vb-rendezés jogát. A brit lapok azóta több biztonyítékot is publikáltak arról, hogy az arab ország futballvezetői megvásároltak egyes FIFA-tisztségviselőket.

A botrány miatt az angol szövetség elnöke, Michael Platini UEFA-elnök is kritizáta az utóbbi hónapokban a FIFA-t, és több nagy szponzora is otthagyta a szervezetet.