Vágólapra másolva!
Lionel Messi immáron 253 gólnál tart a spanyol labdarúgó-bajnokságban, amivel lekörözte az eddigi rekorder Telmo Zarrát. Összeszedtük a fontos tudnivalókat a 253 gólról.

Messi 2005. május 1-én, az Albacete elleni bajnokin szerezte első gólját a Barcában, Ronaldinhótól kapott egy indítást, és szépen emelte át a labdát a kapus fölött. Abban az idényben ez volt az egyetlen gólja, a következőben hatig jutott, majd a 2006-2007-esben tizennégyig.

Az első gól:

A harmincas határt a 2009-2010-es idényben lépte át (34), aztán a 2011-2012-es szezonban már egy másik álomhatárt ért el, amikor 50 bajnoki góllal zárt. A mostani bajnokságban eddig hét gólnál járt, de a Sevilla elleni triplával ezt tízre kerekítette.

A 253 bajnoki góljából 104-et szerzett az első, és 149-et a második félidőben. Harminckettőt lőtt 11-esből, tizenkettőt szabadrúgásból, száznyolcvanhatot a 16-oson belülről, huszonhármat azon kívülről.

A mostani triplával a Sevilla lett Messi legkedveltebb áldozata, amely 18-szor vonulhatott középkezdéhez, a második helyen holtversenyben az Atlético és az Osasuna áll, ezt a két csapat 17-17 góllal szomorította a négyszeres aranylabdás.

A szombati volt a 27. mesterhármasa a Barcában, ebből húszat szerzett a bajnokságban, négyet a BL-ben, kettőt a Király-kupában és egyet a spanyol Szuperkupában. Messi 206 gólt szerzett a jobbik, azaz a bal lábával, 38-at jobbal, 8-at fejjel, és 1-et kézzel. Neki még azt is lehet.