Vágólapra másolva!
Nemcsak havas pályán, de havas lelátók előtt is veszélyes mérkőzést rendezni, erre a bolgár labdarúgó-bajnokság 13. fordulójának fővárosi rangadója a példa. A Levszki-CSZKA összecsapás 6. percében a vendégszurkolók alaposan megsorozták a vendégkispadot, Sztoicso Mladenov edzőt fejen is találták, de a játékvezető nem látott okot arra, hogy beszüntesse a mérkőzést.

A Sportal.bg beszámolója szerint a 137. szófiai Levszki-CSZKA rangadó kezdetén a vendégszurkolók a lelátón elég alapanyagot találtak ahhoz, hogy hógolyózáport zúdítsanak a hazaiak kispadjára.

A tévéfelvételek alapján a 6. percben Sztoicso Mladenov edzőt fejen is találták, a szakember az oldalvonal mentén el is esett és ápolni kellett. Másodpercekkel később a játékosok és a két kispad egymásnak esett, de végül hárompercnyi kényszerszünet után a mérkőzés folytatódott.

A portál beszámolója szerint Mladenovot bekísérték az öltözőbe, majd kis ápolás után visszatért a kispadra, míg a balhés szektorba sok rendőr vonult megakadályozandó a további rendbontást.

A Gol.bg portál úgy tudja, hogy a rendőrök már a mérkőzés előtt lecsaptak az ultrákra és 55 személyt letartóztattak, náluk pirotechnikai eszközöket, kardokat és késeket találtak.

A mérkőzést végül a CSZKA 3-0-ra megnyerte, így megszilárdította vezető helyét.