Vágólapra másolva!
A FIFA az ügy természete, és a tárgyalásra rendelkezésre álló idő rövidsége miatt helyt adott a Barcelona fellebbezésének, és felfüggesztette a katalán klub két átigazolási időszakból való kizárását. A Barca mégis igazolhat játékosokat a nyáron. 

Azoknak lett igaza, akik úgy gondolták, a FIFA nem lesz képes tartani magát saját szabályaihoz egy akkora klubbal szemben, mint a Barcelona. A szövetség honlapján ma délelőtt jelent meg a hír, hogy a Barcelona hivatalos fellebbezést nyújtott be a FIFA által rá kirótt büntetés ellen, és kérte, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság ítéletéig függesszék fel az eltiltásukat.

A FIFA Fellebbezési Bizottságának elnöke, Larry Mussenden a klubra kirótt szankció szigora, az ügy bonyolultsága és a következő átigazolási időszak kezdetének (július 1.) közelsége miatt úgy döntött, helyt ad a Barcelona kérésének, és átmenetileg felfüggeszti az egyéves, két átigazolási időszakra kirótt büntetést.

A FIFA honlapján található rövid magyarázat csak annyit jegyez meg, hogy az ügy súlyához képest túlságosan kevés idő állt volna a bizottság rendelkezésére ahhoz, hogy megfontoltan hozhasson jogerős döntést. Ez lényegében azt jelenti, hogy a Barcelona igazolhat játékosokat a nyáron, és valószínűleg kedvezően érinti a Barcához tartó Tajti Mátyás ügyét is.

A Barcát fiatalkorú játékosok szabálytalan átigazolásáért büntette meg a FIFA, a klub több transzfer kapcsán is megszegte a hatályos átigazolási szabályokat. A büntetésről bővebben korábbi cikkünkben olvashat.