Vágólapra másolva!
Szerdán két elmaradt mérkőzést pótoltak az angol labdarúgó-bajnokságban: mindkét találkozón bombameglepetés született, ugyanis a Manchester City és az Everton sem tudta begyűjteni a három pontot.

A Manchester City hazai pályán a sereghajtó, legutóbbi nyolc bajnokiján mindössze egy pontot szerzett Sunderland ellen csak az utolsó pillanatokban tudta kiharcolni a döntetlen úgy, hogy Fernandinho góljával már a második percben megszerezte a vezetést. Manuel Pellegrini együttesének így hat pont a hátránya a listavezető Liverpoollal szemben, azaz könnyen lehet, hogy ez a botlás azt jelenti, hogy lemondhat a bajnoki címről. Igaz, egy meccsel kevesebbet játszott a ManCity, így három pontra még feljöhet.


Hasonlóan nagy pofonba szaladt bele az Everton: a sorozatban hét bajnokit megnyert liverpooli együttes a saját közönsége előtt kapott ki a Crystal Palace-tól, így nem tudta visszaelőzni a tabella negyedik helyén - amely Bajnokok Ligája-indulást ér - álló Arsenalt. A Crystal Palace sorozatban negyedik mérkőzését nyerte meg a Premier League-ben.

Premier League:
Manchester City - Sunderland 2-2 (1-0)
gól:
Fernandinho (2.), Nasri (88.), illetve Wickham (73., 83.)

Everton - Crystal Palace 2-3 (0-1)
gól:
Naismith (61.), Mirallas (86.), illetve Puncheon (23.), Dann (49.), Jerome (73.)

Az állás:
1. FC Liverpool 34 93-42 77 pont
2. Chelsea 34 66-24 75
3. Manchester City 33 88-34 71
4. Arsenal 34 59-41 67
5. Everton 34 55-34 66
6. Tottenham Hotspur 34 48-48 60
7. Manchester United 33 56-38 57
8. Southampton 34 50-45 48
9. Newcastle United 34 38-52 46
10. Stoke City 34 38-48 43
11. Crystal Palace 34 27-41 40
12. West Ham United 34 38-47 37
13. Hull City 33 34-40 36
14. Aston Villa 33 35-49 34
15. Swansea City 34 45-50 33
16. West Bromwich Albion 33 40-51 33
17. Norwich City 34 26-53 32
18. Fulham 34 34-74 30
19. Cardiff City 34 30-64 29
20. Sunderland 33 31-56 26