Nagy felüdülést jelent Kevin Magnussen pole pozíciója a brazíliai sprintfutamra, a Forma-1-ben igencsak ritkák a hasonló meglepetések a rendszerből adódóan. A nyers tempót előtérbe helyező kvalifikáció általában jól tükrözi a valós erősorrendet, s mivel rendszerint több lövést lehet leadni, gyakran éveket kell várni formabontó végeredményre az élmezőnyben az időmérőn.
Tény, kellett hozzá mázli, de a szurkolók nagy része örül a változatosságnak és Magnussen sikerének.
Az első rajtkockából egy olyan autó fog indulni, amely tavaly még egyértelműen a leggyengébb volt, és amelynek sofőrje csak váratlan fordulatokkal jutott versenyzési lehetőséghez idén.
Ennek apropóján összegyűjtöttük a sportág történetének legfurcsább időmérős kimeneteleit. Azokat, amikor az erősorrend alapján nem szimplán váratlan név bukkant fel az első (vagy a 2.) helyen, hanem amikor tényleg egy olyan autó került oda, amelynek gyakorlatilag nem lenne ott keresnivalója.
Méltatlanul kevés szó esik a fordulatos szezonok említésekor a Niki Lauda első bajnoki címét hozó, ugyanakkor a katartikus végjátéktól mentes 1975-ös évről. A 14 futamot 9 különböző pilóta nyerte, és az időmérőkön is született néhány totógyilkos eredmény.
Az első két nagydíjon Jean-Pierre nyerte az időmérőt az előző két esztendőben a konstruktőri bajnokság 8. helyén végző Shadow autójával, Angliában csapattársa, Tom Pryce, Svédországban pedig a hasonlóan szerény teljesítményű, addig csupán 1 pontos March autójával Vittorio Brambilla. Egyiknek sem volt megmagyarázható oka azon túl, hogy a két nap folyamán (ekkoriban két nap összesített, nem Q1-Q2-Q3 rendszerű eredményeiből alakult ki a rajtrács) épp ők repesztették a legjobb időt.
Szegény Jarier miatt nem fogalmazhattunk úgy az imént, hogy "indult az élről a futamon", ugyanis a francia pilóta a szezonnyitón nem foglalhatta el a pole pozíciót egy banális hiba miatt:
a sebességváltó egyik alkatrészét nem a megfelelő acélötvözetből készítette a gyártó, így amikor elővigyázatosságból új koronakereket szereltek be az autóba, a vasárnap délelőtti bemelegítő edzés elején a fogaskerekek azonnal szétforgácsolódtak.
Pech.
Az 1990-es években sokan szimpatizáltak a szinte állandóan a mezőny végén kullogó kiscsapattal, amely 1990 környékén érte el a legjobb eredményeit. Volt egy futam, amikor mások kerékcseréinek jóvoltából egyetlen körig az 1. helyen álltak, és előfordult, hogy két egymást követő versenynek is az első rajtsorból, Ayrton Senna mellől vághattak neki Pierluigi Martini révén. (Ráadásul az 1990-es USA Nagydíjon a 3. rajthelyről egy Dallarával indult Andrea de Cesaris, ez is vaskos meglepetés.)
Ezt a Pirelli sprintre kiváló, ragadós gumijai tették lehetővé az alacsony tapadású utcai pályákon, de ahogy várható volt, a futamon a Goodyear abroncsait használó, technikai fölényben lévő riválisok ellen nem sok eséllyel szállt harcba Martini.
Az istálló kapcsán emlékezzünk meg arról, hogy a 2003-as Francia Nagydíj első időmérőjén a pilótái végeztek az első két pozícióban az utolsó percekre felszáradó pályán. Ez azért valósulhatott meg, mert az akkori formátumban mindenki csak egy-egy kört mehetett mindkét nap, és a Minardik szempontjából kedvezően alakult az időjárás. A rajtsorrendről döntő szombati felvonásban azonban mindkét versenyzőjük az erőviszonyoknak megfelelően a mezőny végére került.
A Minardi felvásárlásával hozta létre 2006-ban az utánpótlás-istállóját a Red Bull, így nyilván már más entitásról beszélnük, viszont az örökség kapcsán mindenképp ide kívánkozik az évezred egyik legbravúrosabb eredménye a 2008-as Olasz Nagydíjról. Miközben a favoritok botladoztak az esőben, az első teljes szezonját futó Sebastian Vettel a pole-ba repítette a Toro Rossót, majd magabiztosan bezsebelte a győzelmet.
Az 1980-as évekből kevésbé ismert név Teo Fabié, holott háromszor is nyert időmérőt száraz pályán az Alain Prost, Ayrton Senna, Nelson Piquet, Nigel Mansell fémjelezte korszakban.
Viszont ő az, aki
hiába indult háromszor az első rajtkockából, soha egyetlen sem kört töltött az élen.
A lerövidített Nürburgringen 1985-ben segítette a pole pozíció megszerzésében a Toleman csapattal, hogy az ellenfelei különböző műszaki problémákkal küszködtek az edzéseken és nem tudtak rendesen felkészülni (az Autosport mégis "sokkolónak" nevezte az 1. helyét), de az indulást elrontotta és sokan lehagyták. Egy év múlva Ausztriában figyelmesebb volt, ott megúszta egyetlen pozíció vesztésével, majd az babrált ki vele, hogy leért az autójának az alja, ettől kiugrott a váltója a fokozatból és végzetesen károsodott a motor a megugró fordulatszámtól, így végül nem ért célba. Ekkor már az erős BMW motorral hajtott Benetton istállónál vezetett és Monzában is övé lett a pole, de ott rögtön az első métereken tönkrement az erőforrása.
Az egykörös olasz csodáknál maradva, az Egyesült Államok pályáin Riccardo Patrese, Bruno Giacomelli és a baleseteiről ismert Andrea de Cesaris egyaránt szerzett egy-egy meglepő pole pozíciót, utóbbi egy másik utcai helyszínen, Detroit-ban szintén váratlanul a 2. rajtkockát kaparintotta meg 1982-ben. És említsük meg Stefano Modenát is 1991-ből, aki Monacóban a semmiből ugrott a 2. rajthelyre Ayrton Senna mögé.
Az Alfa Romeóban Giacomelli és de Cesaris, valamint a Tyrrellben Modena szimplán ügyes volt, míg Patrese sikeréhez az Arrowsban nagyban hozzájárult emellett az is, hogy a zűrzavaros sportpolitikai helyzet miatt váratlanul kivonult a Goodyear, és szinte minden csapatnak a nulláról kellett elkezdenie az ismerkedést a Michelin gumikkal.
Ahogy haladunk előre az időtengelyen, egyre nehezebb olyan váratlan végkimenetelű kvalifikációt találni, amihez nem volt köze az időjárásnak. Az egyik fajta ebben a csokorban az, amikor a vizes pálya rohamosan száradt és az utolsó másodpercekben nagyszerűen ráérzett valaki a tapadásra.
Klasszikus példa erre az 1994-es Belga Nagydíj, ahol az idényt uraló Michael Schumachert az utolsó pillanatban taszította le az élről a fiatal Rubens Barrichello, megszerezve a Jordan első pole pozícióját.
Először azt mondtam a csapatnak, túl kockázatos slick gumira váltani.
– mondta. – Aztán ahogy felrakták az esőgumit, meggondoltam magam és közöltem, hogy nem, inkább kockáztassunk." Szombati sikere népszerű volt amiatt is, hogy pár hónappal korábban az ő élete is veszélybe került a tragikus imolai hétvégén.
1999-ben időjárásilag fordított menetrenddel a Stewart istállót juttatta történelmi első rajtkockához Magny Cours-ban: az időmérő első perceiben többedmagával kihasználta, hogy még száraz a pálya, a hamarosan megérkező csapadék pedig az 1. helyen tartotta.
Itt egy gondolat erejéig visszatérhetünk a korábban már szóba került Jarier-re, aki karrierje harmadik pole pozícióját változékony időjárásban szerezte 1978-ban Kanadában, miközben az élmenők szenvedtek. Jarier sztorija hasonlít Magnussenéhez, mivel a pole pozíciója előtt nem sokkal kegyvesztetté vált és már nem volt a mezőny tagja. Neki egy szomorú esemény, Ronnie Peterson halála dobott lehetőséget a bajnokcsapatnál, a Lotusnál a második versenyén.
A 2000-es években szinte csak csapadékos időmérő hozott váratlan autókat az első rajtsorba, kivétel ez alól a sokáig sereghajtó Force India 2009-es remeklése a leggyorsabb pályákon. Jogelődje, a Jordan már korábban is hatékony felszerelést készített az alacsony leszorítóerős pályákra, de akkor is meglepetés volt Fisichella pole pozíciója Spában, illetve Adrian Sutil 2. rajthelye Monzában.