Vettel megnyerte a ROC Nemzetek Kupáját

Események

Race of Champions, Bajnokok Tornája, Sebastian Vettel, Tom Kristensen
Sebastian Vettel (GER) beats Tom Kristensen (DNK) driving the Radical SR3 RSX on track during the ROC Nations Cup on Sunday 22 January 2017 at Marlins Park, Miami, Florida, USA
Vágólapra másolva!
Egyedül, veretlenül szerezte meg a dicsőséget Németországnak, majd azt kívánta, bárcsak korábbi társa, Michael Schumacher is ott lehetne a versenyen. Az új versenyszám szoros küzdelmet hozott, végül a pilóták világválogatottja legyőzte az amerikaiakat.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül59 bejegyzés

Szombaton még a csoportkörből sem jutott ki a Bajnokok Tornája címvédője, Sebastian Vettel, vasárnapra viszont úgy összeszedte magát, hogy egyedül is megnyerte a Nemzetek Kupáját Németországnak. Vettel azért maradt egyedül, mert orvosai tanácsára a szombati borulás után Pascal Wehrlein visszalépett a versenytől.

A Ferrari F1-es pilótája először a brit csapattal, Jenson Buttonnal és David Coultharddal mérkőzött meg, és 2:0-val le is győzte őket, majd az északi csapat következett a 2015-ös és az idei egyéni döntőssel, Tom Kristensennel és Petter Solberggel. Egyikük sem tudta megállítani a német pilótát, aki az elődöntőben Juan Pablo Montoyát, és honfitársát, Gabby Chavest is felülmúlta.

Vettel először Buttont, majd Coulthardot (képünkön) előzte meg Forrás: Race of Champions

Vettel a döntőben az amerikaiak NASCAR-os csapatát erősítő Kurt Busch-sal és Kyle Busch-sal versenyzett, és újabb 2:0-s összesítéssel megszerezte a Nemzetek Kupáját Németországnak, ami az elmúlt 8 év során a 7. győzelme volt, ebből hatot Michael Schumacher társaként ért el.

Wehrlein szombati borulása után vasárnap csak kisebb koccanások történtek a pályán, inkább a megbízhatóság okozott fejfájást, pont Vettelnek, és Travis Pastranának, amikor az új versenyszámban küzdött az amerikai és a nemzetközi csapat. Az Ariel Atomok váltója makacsolta meg magát, Vettel részben ezért 2:1-re ki is kapott Pastranától, aki az első fordulóban megpördült a váltó miatt.

A Busch-testvérek sem tudták lehagyni a négyszeres világbajnokot Forrás: Race of Champions

A Nemzetek Kupájában olyan sorsolást állítottak össze, hogy a döntőben biztosan legyen észak-amerikai érdekeltség, de a csoportban így is volt meglepetés eredmény, hiszen a kanadai tehetségkutató győztese, Stefan Rzadzinski legyőzte az Indianapolis 500 tavalyi győztesét, Alex Rossit, majd a szintén egykori F1-es pilótát, Scott Speedet is elintézte.

A többi F1-es pilóta a B és a C csoportba került, a szombaton sikeres briteket Vettel simán felülmúlta, Felipe Massa először a latin-amerikai tehetségkutató győztesét, a később visszaléptetett Gabriel Glusmant verte, majd Gabby Chavest győzte le, de az egyéni győztes Juan Pablo Montoyához hasonlóan ő sem tudta hazáját bejuttatni az elődöntőbe.

Szoros lett az új versenyszám

A Nemzetek Kupája leintésekor elmaradt az igazi katarzis, mert a rendezvény akkor még nem ért véget, hiszen egy új versenyszám még hátra volt. Ebben az amerikai pilóták, és a nemzetközi csapat pilótái küzdöttek meg egymással két győzelemig tartó fordulókban, amelyek először 1, majd 2, végül az egyfutamos döntőben 3 pontért zajlottak.

A pontvadászatot az amerikaiak kezdték jobban, de a nemzetközi csapat zsinórban hét futamot megnyert utána, ezzel 3:1-re átvették a vezetést, és kissé elvették a vasárnap sem túl népes közönség kedvét. Az amerikaiak később kiegyenlítettek, majd a kétpontos fordulókban először 5:3-ra, majd 7:5-re is elhúztak, végül

két ralikrosszos pilóta, Solberg és Speed döntötte el a végső győzelem sorsát.

Bár az amerikaiak vezettek, az utolsó 3 pontot Solberg szerezte meg, így a nemzetközi csapat 8:7-re megnyerte ezt a fordulót is. A rendhagyó viadalt először szervezték Miamiba, egyelőre nem tudni, hogy a következő Bajnokok Tornáját hol és mikor rendezik meg.

18:52
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Montoya meglepetés győzelemmel kezdett szombaton

Először indult a Bajnokok Tornáján, és rögtön győzött is a korábbi F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya. Szombaton elárulta, felesége zavarta el versenyezni, mert ő maga mindenképpen ki akart menni nézőként a futamra.

Szombati összefoglalónkVettel leszerepelt, Montoya nyerte a Bajnokok Tornájáthttp://www.gphirek.hu/f1/percrolpercre/20170121-a-bajnokok-tornaja-eloben-2017-race-of-champions-miami-sebastian-vettel-felipe-massa-jenson-button.html
18:56
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel magára maradt

A mai versenyszámokat az országokat képviselő párosoknak találták ki, azonban a németek csapatát mindössze Sebastian Vettel képviseli ma, mivel Pascal Wehrlein az orvosok tanácsára visszalépett a versenytől, miután tegnap felborult a Polaris Slingshottal. Akkor azt mondta, nem rázta meg, de sokkolta a baleset.

18:59
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Két versenyszámot rendeznek ma

Szombaton először a Bajnokok Tornáját rendezték meg, ma pedig a hagyományos Nemzetek Kupája következik, majd egy új versenyszám jön, amely során az amerikai és a világ többi részéről érkező pilóták csapatversenyben mérkőznek meg. Ekkor maximum három forduló jön, egyenként 6 futammal. Az első fordulóban 1 pontot osztanak a győzelemért, a második fordulóban pedig már kettőt. Az nyer majd, aki hamarabb összeszed 8 pontot.

19:02
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel - Button csatával kezdünk

Íme a mai csoportbeosztás

A csoport

Team USA NASCAR (Kurt Busch & Kyle Busch)
Team USA IndyCar (Ryan Hunter-Reay & Alexander Rossi)
Team USA RallyX (Travis Pastrana & Scott Speed)
Team ROC Factor Canada (James Hinchcliffe & Stefan Rzadzinski)

B csoport

Team Great Britain (Jenson Button & David Coulthard)
Team Germany (Sebastian Vettel)
Team Nordic (Tom Kristensen & Petter Solberg)

C csoport

Team ROC Factor Latin America (Helio Castroneves & Gabriel Glusman)
Team Brazil (Tony Kanaan & Felipe Massa)
Team Colombia (Juan Pablo Montoya & Gabby Chaves)

19:05
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Schumachernek is üzentek tegnap

Súlyos síbalesete előtt Michael Schumacher állandó résztvevője volt a Bajnokok Tornájának. Az előző versenyhez hasonlóan az idén is üzentek a rekordbajnoknak, akit úgy is megszeretett a közönség, hogy ezt a versenyt egyéniben nem tudta megnyerni. Csapatban viszont annál sikeresebb volt, Sebastian Vettellel párost alkotva zsinórban hatszor győztek a Nemzetek Kupájában.

19:08
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Button és Vettel a Radicalt kapta

A négyszeres világbajnok jobban rajtolt, és az első, rövidebb kör előnyét kihasználva féltávnál is megőrizte az előnyét, majd a célvonalat is győztesként szelte át. Britek - Vettel: 0:1

19:10
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Célfotós IndyCar csata raliautókkal

A Latin Amerika csapatban versenyző Hélio Castroneves szinte mérhetetlen előnnyel verte egykori ellenfelét, Tony Kanaant a Ford Fiestának látszó RX autóval. Most megint Vettel jön a KTM X-Bow volánja mögött, ellenfele a britek színeiben induló David Coulthard.

19:12
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel legyőzte a briteket

Bár látványosan csúszkált keresztbe, és majdnem összeütközött ellenfelével is, Vettel gyorsabbnak bizonyult David Coulthardnál is, ezzel a németek (Vettel) 2:0-ra legyőzték a briteket. 

19:14
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Massa könnyedén verte újonc ellenfelét

A tegnap már problémákat okozó Polaris Slingshotokkal versenyzett Felipe Massa és a kolumbiai Gabi Glusman. Az F1-es pilóta simán legyőzte újonc ellenfelét - aki a ROC Factor tehetségkutató révén jutott be a versenybe - de Glusman az utolsó kanyarban össze is törte az autóját, így végképp sima csata volt.

19:15
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Így küzdött egymással Vettel és Button

19:17
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

3 ezredmásodperc különbség

Ennyi döntött Castroneves és Kanaan között. Éppen takarítás zajlik, közben Vettel azt mondta, tegnap nem volt jó napja, ma viszont egyelőre jobban alakulnak az eredményei.

19:19
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Nem Vettel az első magányos versenyző

A 2006-os párizsi versenyen Travis Pastrana egyedüliként képviselte az amerikai csapatot, miután Jimmy Johnson és Scott Speed is baleset miatt lemaradt a részvételről. Pastrana akkor majdnem megnyerte a tornát.

19:22
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Jótékony célt is szolgál a verseny

A Bajnokok Tornája a klasszikus értelemben nem jótékonysági verseny, de több relikviát is elárvereznek a rendezvény kapcsán, és a bevételből egy Miamiban található gyermekkórház munkáját segítik. A kalapács alá kerülő tárgyak között egy ROC Art Car is található.

19:24
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Ismét Button a pályán

A Le Mans-i 24 órás rekordbajnoka, Tom Kristensen volt az ellenfele a Radicalokkal. Kristensen igazi ROC specialista is, tegnap is a döntőbe jutott, láthatóan nem érdemtelenül, mivel győzelemmel kezdett Button ellen. A britek eddig mindhárom futamukat elvesztették ma.

19:27
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Montoya továbbra is nyerő szériában

A kolumbiaiak és a brazilok visszavágójában ezúttal a brazil csapat maradt alul, mivel Glusmanhoz hasonlóan Castroneves is a falnak ütközött. Az RX autó kicsit masszívabb a Polarisnál, és csak a karosszéria sérült meg, így Castroneves után nem kell majd sokat takarítani.

19:30
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Coulthard döntetlenre mentette az állást

Az északiakat képviselő Petter Solberget verte a KTM X-Bow-val, így egy harmadik, döntő fordulót kell rendezni a britek és az északi csapat között.

19:32
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

A latinok csapata is egyfősre csökkent

Glusmant visszaléptették a balesete után, így Hélio Castroneves egyedül folytatja a Nemzetek Kupáját. Gabby Chaves ellen győzelemmel folytatta a versenyt, majd megpördült, és elütött egy terelő elemet, de ez már nem befolyásolta az eredményt.

19:33
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Hangulatos a verseny a lelátóról is

19:34
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Megismétlődött az előző egyéni döntő

Vettel és Kristensen mérkőzött meg a Radicalok nyergében, az első körben a dán pilóta állt az élen, de Vettel megszerezte a mai harmadik győzelmét is, és a tavalyi döntőhöz hasonlóan legyőzte Kristensent. Németek - Északiak 1:0.

19:37
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Montoyának bejön az RX autó

Tegnap is győzött a Ford Fiesta alakú autóval, ma pedig már második futamát nyeri, ezúttal Tony Kanaant győzte le, és szerzett újabb pontot a kolumbiai csapatnak. Most megint Vettel jön, Petter Solberg ellen a KTM-ekkel.

19:39
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel elintézte az északiakat is

Ezzel a németek csapata továbbjutott a csoportból, Vettel veretlenül teljesítette a mai futamait Button, Coulthard, Kristensen és Solberg ellen.

19:41
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Massa visszavágott a tegnapi vereségért

Ezúttal Gabby Chavest verte a brazilok színeiben, miután tegnap egy büntetés miatt kiesett Montoya ellen az egyéni versenyben. Ismét a Polarisokkal versenyeztek, úgy tűnik, ez a típus kezd Massához nőni.

19:43
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Ma is üzemel a 360 fokos kamera a célegyenesben

19:45
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel jobb arcot vág, ha sikeres

Mindenkinek jól esik, ha jól mennek a dolgok, de Vettelnél igen látványos a hangulatváltozás siker és kudarc esetén. Ma könnyed, és beszédes, tegnap viszont gyorsan eltűnt a színről, miután meglepetésre már a csoportkörben kiesett.

19:46
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

NASCAR-os győzelem az amerikaiak csatájában

Kurt Buschnak jobban feküdt a KTM X-Bow, és legyőzte a közönségkedvenc Travis Pastranát, aki remek csúsztatással fejezte be a körét, éppen elkerülve a falat.

19:48
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Busch-ék megint nyertek

Testvéréhez hasonlóan Kyle Busch is győzelemmel kezdte a mai napot, és legyőzte a korábbi F1-es pilótát, Scott Speedet a V8-as Whelen NASCAR autók volánja mögött. Ez mondjuk nem meglepő, hiszen Busch-ék a NASCAR Sprint Cupban versenyeznek.

19:51
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

IndyCaros előny Kanadával szemben

Ryan Hunter-Reay győzedelmeskedett a kanadai James Hinchcliffe-fel szemben. A következő futamok során az észak-amerikai pilóták futják ki-ki mérkőzéseiket.

19:52
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Visszatekintő a visszavágóra

Azoknak, akik most kapcsolódnak be...

Kristensen és Vettel csatája az alábbi videóban látható.

19:56
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Indy 500-győztes égett az újonc miatt

A kanadai ROC Factor győztese, Stefan Rzadzinzinski meglepetésre legyőzte az Indy 500 tavalyi győztesét, Alex Rossit a Whelen NASCAR autókkal rendezett versenyben. A kanadai pilóta láthatóan nagyon örül a tényleg váratlan részsikernek.

19:58
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Pastrana a következő győztes

Az Indy 500 tavalyi pole pozíciójának megszerzőjét, a kanadai James Hinchcliffe-et verte meg, ezzel az amerikai csapat egyenlített a kanadaiak ellen.

20:03
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Előkerültek végre a szöcskék is

A ROC Buggy-k versenyében Speed és Rzadzinski mérközött meg, mivel az amerikai-kanadai csata döntetlennel indult. A kanadai újonc újabb trófeát gyűjtött be, az egykori F1-es Scott Speedet is legyőzte. Érik az este meglepetése.

20:08
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Felemás eredmények Busch-éknál

Kurt győzött az IndyCar-os Ryan Hunter-Reay ellen, Kyle viszont kikapott Alex Rossitól. Mindkét csapat továbbjutott az elődöntőbe.

20:11
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Dávid és egy Góliát csatája

Rzadzinski győzelme Alex Rossi ellen az idei Nemzetek Kupája egyik fénypontja. A ritka alkalmak egyike, amikor egy abszolút ismeretlen valaki egy percre jobbnak bizonyul az Indianapolis 500 győztesénél.

20:14
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel alaposan megverte Montoyát az elődöntőben

Az egyéni verseny tegnapi győztese, és az előző bajnok, Vettel csapott össze Ariel Atomok volánja mögött. Vettel számottevő előnnyel haladt át elsőként a célvonalon, majd Montoya sportszerűen rögtön gratulált neki. A forduló még nem dőlt el, Vettelnek még egy futamot teljesítenie kell Chaves ellen.

20:16
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

NASCAR - IndyCar 1:0

Kurt Busch a KTM-ekkel folytatta a küzdelmet, ezúttal Ryan Hunter-Reayt győzte le az elődöntő első fordulójában. Vajon a NASCAR-os vagy az IndyCar-os csapat jut a döntőbe?

20:21
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel bejutott a döntőbe

Az idén sem fordul elő a bravúr, hogy az egyéni győztes (Montoya) csapata (Kolumbia) megnyeri a csapatversenyt is, mivel Vettel látványos csúszkálással legyőzte Gabby Chavest is, így Kolumbia kiesett az elődöntőben, Vettel pedig bejutott, és az IndyCar vagy a NASCAR csapattal mérkőzik majd majd.

20:23
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Az IndyCar egyenlített az elődöntőben

A látványos Vuhl az Indianapolis 500 tavalyi győztesének, Alex Rossinak feküdt jobban, így legyőzte Kyle Buscht. Harmadik fordulót rendeznek Rossi és Kurt Busch között a Buggykkal.

20:26
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

F1-es elődje Vettelre szavazna

Vettel győzelmére számít Scott Speed, aki manapság ralikrosszozik, de pont őt távolították el a Toro Rossótól, amikor Vettel állandó F1-es szerződést kapott 2007-ben. Speed szerint Vettel nagy rutint szerzett a pályán, mert nem kell osztoznia egy csapattárssal, de elismerte a tehetségét is.

20:29
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel és Montoya csatája a döntőért

Az eredmény már megvan, de érdemes megnézni a futamot videón is.

20:36
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel - NASCAR döntő lesz

Alex Rossi hiába rajtolt nagyon jól a buggyval, Kurt Busch remekül vezetett, és behozta a hátrányt, sőt, előnyt is kovácsolt belőle. Bár kicsit levágta az egyik kanyart, nem büntették meg, így hivatalosan német - amerikai (NASCAR) döntő lesz, vagyis Vettel mérkőzhet meg a Busch testvérek ellen.

20:37
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Sima aszfalton is élmény nézni a szöcskét

20:40
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Mégsem biztos a NASCAR-os továbbjutás?

Alex Rossi szerint ellenfele kiugrott a rajtnál, most próbálják eldönteni, hogy mi legyen az eredmény sorsa.

20:41
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel és Kurt Busch csatája következik

Ezek szerint nem változott az eredmény, Vettel futja a döntőt a Busch testvérek ellen. Először Kurt jön a négyszeres világbajnok ellen Ariel Atommal.

20:45
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel simán nyerte az első fordulót

1:0-ra vezet Vettel (németek) az amerikai NASCAR csapat ellen, mivel kényelmes előnnyel megnyerte Kurt Busch ellen a döntő első fordulóját az Ariel Atom volánja mögött. Most az RX autóba ül, hogy megmérkőzzön Kyle Busch ellen is. Ha megőrzi a veretlenségét, ő a Nemzetek Kupája bajnoka.

20:51
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel egymaga megnyerte a Nemzetek Kupáját

Veretlenül teljesítette a csoportkört és a kieséses szakaszt is, és Pascal Wehrlein távollétében egyedül nyerte meg Németországnak a ROC Nemzetek Kupáját. Ez korábban senkinek sem sikerült. Vettel részvételével a német csapat a 7. győzelmét érte el, az elmúlt 8 év alatt.

21:03
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Az amerikaiak még visszavághatnak

Nemsokára egy új versenyszám következik, az amerikai pilóták csapatot alkotnak, és megmérkőznek a többi ország képviselői által formált csapattal. Maximum három csoportkört rendeznek, az elsőben egy győzelem 1 pontot fog érni, a másodikban kettőt. Az a csapat nyer, ami hamarabb összegyűjt 8 pontot.

21:06
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

NASCAR pilóta lett az amerikaiak tiszteletbeli kapitánya

Brian Vickers ma nem versenyzett, de bemutatókkal szórakoztatta a közönséget. Most Kurt Busch-sal és egy motoros kaszkadőrrel gurultak a pályára, akrobata mutatványt rendeznek a szurkolók számára, a show-t viszont ellopta előlük Terry Grant és a két keréken közlekedő Range Rover.

21:08
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel kimarad az 1. fordulóból, de Montoya nem

21:15
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vezet az USA

Kyle Busch 2:0-ra legyőzte James Hinchcliffe-et a KTM X-Bow-val, így az amerikai csapat megszerezte az első győzelmét a csatában. Kiderült, hogy nem 8 pontot, hanem 8 összetett győzelmet kell szerezni a végső sikerhez. Most Juan Pablo Montoyán múlik, hogy egyenlít-e a világ az USA ellen.

21:17
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Montoya kiegyenlített az RX autóval

A ralikrosszra tervezett RX autó már eddig is kedvező volt a kolumbiai pilóta számára, ezúttal Travis Pastranát verte 2:0-ra, és szerzett a nemzetközi csapatnak egy összetett győzelmet, így az állás most 1:1.

21:23
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Kristensenre nem volt ellenszer

A Le Mans-i 24 órás verseny kilencszeres győztese 2:0-val elintézte az indycaros Ryan Hunter-Reayt a Buggyval, így a nemzetközi csapat 2:1-re átvette a vezetést az összetettben.

Közben egy kisebb baleset is történt a bokszban.

21:28
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Massa újabb győzelmet szerzett

Jól megy a nemzetközi csapat szekere, Felipe Massa a Radical volánja mögött 2:0-val letudta Kurt Busch-t, így már 3:1-re vezetnek az összetettben. Most a cseles Polaris Slingshot SR3-asok következnek Tony Kanaannal és Alexander Rossival.

21:33
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Indy 500-győztes szépített az USA-nak

Alex Rossi először kikapott a brazil Tony Kanaantól, majd két győzelmet szerzett a háromkerekű Polaris Slingshot SR3-asokkal. Ezzel a nemzetközi csapat 3:2-re vezet az USA-val szemben. Remélhetőleg ez kicsit meghozza a közönség kedvért, mert igen csendben figyelték, ahogy a világválogatott zsinórban hét futamot megnyert.

21:38
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

NASCAR autóval egyenlítettek az amerikaiak

Az eredmény megfelel a papírformának, hiszen a NASCAR-versenyző Kurt Busch egy NASCAR autóval verte David Coulthardot, de az egykori F1-es pilóta nem adta olcsón magát, és 1:0-nál még egyenlített, és a harmadik futamon is csak egy hajszállal maradt le Busch mögött. Az összetettben az USA csapata visszajött a meccsbe, és 1:3-ról egyenlítettek. A csata 8 győzelemig tart.

21:47
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Elhúztak az amerikaiak a versenyben

Hélio Castroneves és Scott Speed csatájával kezdődött meg a kétpontos szakasz a versenyben. 3:2-re Speed bizonyult jobbnak a KTM X-Bow R-ekkel, ezzel 5:3-ra módosította az összetett eredményt. Most össze kell kapnia magát a nemzetközi csapatnak. Vettelen a sor, hogy ezt megtegye.

21:52
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Vettel elvesztette a veretlenségét, de mégis örülhet

A német pilóta feladata volt, hogy visszahozza a meccsbe a világválogatottat. Az Ariel Atomokkal megnyerte az első futamot Travis Pastrana ellen, mivel amerikai ellenfele megpördült, majd a második fordulóban Vettel melléváltott, és a harmadikat is elbukta Pastranával szemben, de mégis a nemzetközi csapat kapta 1 pontot, mert Pastrana a döntő futamon kiugrott a rajtnál. Ezzel 5:5 az állás.

21:54
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Két forduló van hátra

Jenson Button és Kyle Busch következik a KTM-ekkel, majd a döntőt egy hárompontos forduló hozza el. Ez azt jelenti, hogy bárki is nyer most, még nem nyugodhat meg, mert mindkét csapatnak 5 pontja van, de 8 kell a végső győzelemhez.

21:58
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

Buttonnak nem tett jót a kihagyás

Igen régen ült autóba Jenson Button, még a Nemzetek Kupája elején, és most simán kikapott Kyle Buschtól a KTM-ek versenyében. A 2:0-s vereséggel a nemzetközi csapat 7:5-re lemaradt az amerikaiak mögött, de ez igazából semmit sem jelent, mert az utolsó forduló 3 pontért zajlik, így amelyik csapat ezt megnyeri, a végső győzelmet is megszerzi. RX autókkal küzdenek majd a versenyzők.

22:00
január 22, 2017
Vágólapra másolva!

A nemzetközi csapat legyőzte az amerikaiakat

Két ralikrossz-versenyző, Petter Solberg és Scott Speed küzdött meg az egyfutamos, 3 pontot érő döntőben, és végül Solberg bizonyult gyorsabbnak, így a nemzetközi csapat 8:7-es összesítéssel legyőzte az amerikai válogatottat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!