Szilágyi Anna a fradi.hu-n megjelent Európa-bajnokok című képével a hónapok óta zajló, ötfordulós zsűrizésen keresztül jutott el az utolsó nagy lépésig, a hármas döntőig.
A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) Facebook-oldalának tájékoztatása alapján az ünnepélyes, egyben virtuális díjátadót az észak-olaszországi Vigevanóban tartották, a jelölteket pedig távolról kapcsolták az élő adásba.
„Nagyon hálás vagyok a férfi vízilabda-válogatottnak, hogy olyan sikert ért el tavaly, ami lehetővé tette, hogy egy ilyen témájú képet készíthessek.
Ugyancsak hálával tartozom a Fradi Médiának, hogy – tekintettel a válogatott sok ferencvárosi tagjára – tudósíthattam erről az eseményről, ott lehettem az Európa-bajnokságon. Aligha kell hangsúlyoznom: egyáltalán nem számítottam erre az elismerésre, a pályázat beadásakor reméltem, hogy valameddig eljutok, de a győzelemről nem is álmodtam" – idézi Szilágyi Annát a Magyar Sportújságírók Szövetsége.
A tavaly MSÚSZ-nívódíjat kapó Szilágyi Anna - akinek a képe a Fradi.hu-n jelent meg - egy nagy kínai képügynökség, illetve a The Guardian munkatársával, egy-egy kínai és portugál kollégával volt versenyben. A magyar sportfotós a Fotósarok képügynökség kötelékében főleg a Fradi Médiának dolgozik.
Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke a bejelentést követő percekben telefonon gratulált az AIPS Médiadíj első magyar győztesének.
Valóban történelmi pillanat ez a számunkra, magyar újságíró, illetve fotós korábban még soha nem érdemelte ki a világszövetség Médiadíját.
Szilágyi Anna, akit tavaly – szinkronúszókról készített képét jutalmazva – az MSÚSZ Nívódíjjal tüntetett ki, valóban minden elismerést megérdemel. Külön öröm a számunkra, hogy magyar versenyzőként egy magyar csapatról, egy Magyarországon rendezett világeseményen készíthette el remek felvételét" – mondta szövetségünk elnöke.
A 11 kategóriába benevezett 1781 pályamű előzsűrizését az AIPS 24 tagú végrehajtó bizottsága végezte, amelynek Csisztu Zsuzsa MSÚSZ-alelnök is tagja.