Bölcsebbek lettünk vagy butábbak, ezt nem lehet eldönteni

Nagy Feró és Waszlavik „Gazember, Petőfi, Velorex, Sámán" László próbálnak a Nemzet Csótányának őrbottyáni próbatermében.

Hosszú évek után újra együtt zenél Waszlavik "Gazember" László és Nagy Feró. Közösen meséltek az Origónak a régmúltról, munkáról és a harmincéves barátságukról.

Az interjú röviden:

• Bepöccentem, és elhatároztam, hogy csak botrányzenekart csinálok.
• Ez a generáció nem tudja, milyen mérgesen énekelni.
• A rendőrség kérte, hogy minden lehet egy szakszervezeti bulin, csak a Beatrice nem.
• Beadtam egy kérvényt az Országos Rendező Irodának, hogy megbánom bűneimet, Halász Judit stílusában kívánok tovább dolgozni.
• Be kellett adnom a szövegeket cenzúrára. Harminc népmesének a szövegét adtam be, azzal, hogy na, ebbe kössetek bele!
• Öregesebben, szemlélődőbben nézzük, hogy mi történik. Néha nem értem és félek is tőle egy picit.

A két kutya alaposan megugat bennünket, nem farkast tartanak a háziak, de ez most jól esik. Őrbottyánban nem működik a GPS, így a járókelőktől tudtuk meg, hogy merre is lakik a mára katicabogárrá szelidült csótány, Nagy Feró. A baboskendőt divatba hozó egykori punkzenész a falu leghosszabb aszfaltozatlan utcájában lakik. Kicsit sárosan és ázottan, de végül megérkezünk. Szíves vendéglátás fogad minket, Feró már megy is a spájzba, előkerül a kis pálinkás üveg és jöhet a pertu, amit fotós kollégám helyettem is megiszik.

Nagy a jövésmenés, érkeznek a zenekari tagok. Feróék a garázs mögött kialakított próbateremben próbálnak az esti koncertre a Josefina Blues Bell rockkocsmában, amelyre Waszlavik „Gazember” Lászlót is meghívták. Persze nem csak a sajtó munkatársai késtek, maga a zenész is, alig 70 percet. Sebaj, másképp emlékezett az időpontra. Ahogy leül, már kezdik is mesélést és a sztorizgatást az elmúlt több, mint harminc évről.

Három évtizedes barátság fűz Waszlavik „Gazember” Lászlóhoz, miért most döntöttél úgy, hogy meghívod a koncertedre?

Nagy Feró: Egy koncertsorozatot tervezek, aminek ez lesz ez a második állomása. Azt gondoltam, nagyon fontos lenne ennek a mai nemzedéknek megmutatni a magyar rocktörténelemnek ezt a részét. Amikor elkezdtük hirdetni az első koncertet, hihetetlen nagy volt az érdeklődés. Akkor megörültem, hogy végre az öregnek is van egy jó ötlete. Na, akkor úgy döntöttünk, hogy csináljunk ebből egy sorozatot. Mindegyik koncertre egy ilyen elveszett Atlantiszt kellene előkeríteni. És eszembe jutott a Waszlavik Gazember, akivel nagyon sokat dolgoztunk együtt. Így lett ő a koncertsorozat második állomása.

Sosem tudjuk felidézni már azt a kort, akkor egészen más volt a levegő. Idegesítő, hogy időnként olyan zenekarokat említenek ebből korból, amelyek harmadrangú tánczenekarok voltak. Ez a generáció nem tudja, milyen mérgesen énekelni, a mai rockéletben teljesen szokatlan, ha egy zenekar azt tolja le, hogy mérges. Időnként belehallgatok ilyen zenekarokba, de nem viszek magammal haza belőle semmit. Azt látom, hogy fiatalos lendülettel ki akarják taposni a belemet. Ettől nem jutok előrébb, ettől nem fogok gondolkodni, nem lesznek olyan gondolataim, amik ezt a világot majd jobbá teszik, csak volt egy élményem. Ez a mostani nemzedék csak legendákat hallott, most nézze meg, hogy miről is szólt ez nagyjából.

A 80-as évek végén megjelentél Feró előtt egy kazettával, hogy hallgassa meg. Miért éppen hozzá vitted a kazettát?

WL: Abban az időben a Bizottság együttest alapítottam, amit megelőzött egy kudarcsorozat. Jelentkeztem mindenféle válogató versenyekre, Hanglemezgyárhoz küldtem anyagot, mindenhonnan a legrosszabbat mondták. Olyan is volt, hogy százharminc együttes közül egyedül az enyémre nem tudtak semmi jót mondani, pedig mindenkiről tudtak, csak rólunk nem.

Akkor ott bepöccentem, és elhatároztam, hogy csak botrányzenekart csinálok. Ilyen alapon alapítottam meg a Bizottságot, ami el is indult a maga útján, de engem nagyon hamar kitettek. Ha a válásnak volt valami szakmai oka, akkor az az lehetett, hogy én egész mást akartam csinálni. Ők képzőművészek voltak, én meg egy társadalomkritikus zenekart akartam csinálni. Erre volt egy példa a Beatrice. Ott volt valaki, aki szintén társadalomkritikával foglalkozott, és nekik valahogy hallatszott a hangjuk, ezért kerestem meg Ferót.

Harmincéves barátságuk erős szövetség Fotó: Polyak Attila - Origo

De utána többször ki – és bekerült a zenekarba, miért váltatok szét időközönként?

NF: Mikor jött az István, a király, akkor én elkanyarodtam másfelé, majd megint találkoztunk valahol ’87-88 környékén. Természetesen akkor is a polgárpukkasztás volt a lényeg. Kívülről úgy tűnhet, hogy mi szétváltunk, elindultunk másik irányba, pedig a fenéket. Mi elvileg ugyanazt az utat jártuk, csak az élet dob lehetőségeket, amit vagy kihasználsz, vagy nem. Én kihasználtam, hogy ne vesszek el, azért, hogy ma itt tudjunk ülni és beszélgetni.

WL: Örökös vendégművész voltam, mint ahogy most is. Nem csináltunk ebből problémát. Ez egyéniség kérdése is. Rengeteg olyan művésszel találkoztam, akire sokan féltékenyek voltak. Azokkal nem lehetett együtt dolgozni, de Feróval mindig úgy voltunk, ha elkezdtünk valamit csinálni, és ha nem sikerült befejezni, akkor azt valaki előbb-utóbb elvitte és továbbvitte, amiért senki nem haragudott meg. Mi úgy voltunk vele, aki tud belőle jót csinálni, az vigye.

NF: Úgy lehetne jellemezni, mint egy műhelyt. Soha nem sértődtünk meg, ha valaki vitte magával az ötleteket és megcsinálta. Hát csinálja, úgy voltunk vele, legalább nem veszett el egy jó ötlet. Az a kör, amiben mozogtunk, egy kicsit avantgárd, marginális értelmiségi csoport volt, amiben nagyon jó volt dolgozni. Sok olyat hallottál, ami megerősítette azt, amit te akarsz csinálni, vagy egyszerűen azt mondta, ezt én megcsinálom, mert egyébként elveszne.

László, te valahol egy másik világot képviseltél mégis, egy sokkal népiesebb hangot vittél a zenekarba.

WL: Amikor Feróékhoz kerültem, az az újhullám találkozása volt a klasszikus rockzenével. Engem ez a két dolog érdekelt, a társadalomkritikának meg a magyar zenének ezt a régi vonalát újra szervesíteni. Amit szombaton fogunk játszani, az körülbelül erről szól majd. Az utolsó két dal közül az egyik például az Egy rózsaszín káddal lesz, ami Kádárról és Ceaușescuról szól, a keleti Nérókról és cézárokról. A másik dal a kelet-európai valóságról szól, az Itt a tavasz, feloszlott a köd, ami eredetileg egy kiáltvány volt.

NF: „Porba sújtva állunk itt a magyar rockzene válságának nehéz óráiban” – az egyik koncertünkön felkértem Gazembert, hogy a közönségnek tartsa meg saját expozéját, aminek volt egy ilyen hivatalos országgyűlési jellege.

A mai generáció nem tudja, milyen mérgesen énekelni Fotó: Polyak Attila - Origo

Ezt akár ma is elmondhatnátok, de akkor miért írtad ezt a szöveget?

WL: Mert a hivatalos újságok arról írtak, hogy válságban van a rockzene. Persze mert ők más zenét akartak. ’73-ban a diósgyőri stadionban volt az első magyar rockünnep, a magyar Woodstock, amin részt vett húszezer ember. Ez volt az első ilyen nagy rockzenei megmozdulás. Majd eltelt két év és ugyanoda betereltek huszonötezer KISZ-est, buszokkal felszállították őket, a végén meg nyilatkozott a főszervező, hogy ebből is látszik, hogy bejött ide húszezer ember, akit egyáltalán nem érdekel a rock, csak a polbeat.

Én már akkor a Kodályi gondolatvilágban mozogtam, hogy itt valami megbomlott, itt valami baj van. Ebbe a hülyeségbe, hogy Itt a tavasz, leírtam, hogy mi a népzene, a rockzene, a diszkózene - lelkemben a Boney M zenél. Kodály még arról beszélt, hogy a németes zene az, ami veszélyes a magyar zenére, később még megemlíti a jazzt is. Egyszer mondja, hogy a magyar zenei élet hajóját három fűrészhal fúrja, az egyik a jazz, a másik a rádió, a harmadik a zenepedagógia helyzete. Ezt akkor írta, amikor a két háború között bejött a jazz. A mi korunkban meg jött a diszkó, ami elterjedt az egész keleti-blokkban, és sokkal inkább figyelemelterelő volt.

Feró, te is a diszkóval kezdted. Beatrice eredetileg egy lányzenekar volt, a Csuka Mónika együttese, akik diszkózenét játszottak

NF: Móninak nagyon jól állt ez a diszkós világ. Az volt a feladatom, hogy a Mónikából sztár legyen, amolyan menedzserként dolgoztam velük. Na, ez nem túlzottan sikerült, de aztán amikor egyedül maradtam, mert Mónika kitette a szűrömet, nem a zenekarból, hanem a magánéletünkből, akkor nekem ott maradt egy Beatrice nevű zenekar, amivel először nem tudtam, hogy mit kezdjek. Végül úgy döntöttem, megcsinálom az én zenekaromat.

A diszkóval semmi bajom nincsen, ha jó, annak megvan a helye a mai világban is. Akkor elhatároztam, hogy végre csinálok egy rockzenekart, ami majd ilyen kicsit értelmiségi rockzenekar lesz. Aztán Beatrice néven indultunk, mert a Beatricének csomó olyan fellépése volt, amit mi azonnal átvettünk. Persze azokra a helyekre többet nem hívtak bennünket. Azokat bebuktuk, de jöttek helyette újak. Már hat hónapja működött a "punk" Beatrice, amikor egy koncerten elmondtam, hogy megváltoztatnánk a nevünket. A közönség tiltakozott, és akkor úgy maradtunk valahogy. A mai napig azt mondom, egy zenekar neve lehet, hogy fontos, de sokkal fontosabb, hogy mit hordoz, van-e egyáltalán szellemisége, ami mutat valamit.

Diszkózenekarból értelmiségi rockzenekart csinált Fotó: Polyak Attila - Origo

László, neked később volt egy együttesed, a Csiga-Biga. Miért alakít valaki Csiga-Biga néven zenekart?

WL: A Csiga-Biga praktikus megfontolásból keletkezett. ’81-ben volt egy mélypontja a Beatricének,’82-ben volt egy úgynevezett szakszervezeti koncert, amikor játszhattam volna a Beatricében, de akkor meg őket nem hagyták fellépni.

NF: Bevallották később, hogy a rendőrség kérte, hogy minden lehet egy szakszervezeti bulin, csak a Beatrice nem.

WL: Utána külön utakon jártam. ’84-ben volt az első meghívásom Nyugat-Berlinbe, ahová nem tudtam szerezni kiutazási engedélyt, és kénytelen voltam ahhoz folyamodni, hogy mesezenekart alapítsak és innen jött a Csiga-Biga név. Beadtam egy kérvényt az Országos Rendőri Irodának (valójában Országos Rendező Iroda – a szerk.), hogy megbánom bűneimet, Halász Judit stílusában kívánok tovább dolgozni, és hogy Csiga-Biga zenekar néven szeretnék fellépni. Ja, és be kellett adnom a szövegeket cenzúrára. Harminc népmesének a szövegét adtam be, azzal, hogy na, ebbe kössetek bele! Aztán találkoztam Csanádi elvtárssal, az Igazgatási osztály akkori vezetőjével és így mondja nekem, milyen jó, hogy találkozunk, hallom maguk jönnek vizsgázni. Mondom, hát igen, Csiga-Biga néven. Majd kérdezi, de ugye most nem az lesz, ami múltkor a Beatricével volt? Akkor egy iszonyatos botrány csináltunk.

Mit csináltatok, ami botrányba fulladt?

NF: Miután a Gazember és a Bogdán Csaba - aki később az Első Emeletben volt a gitáros - bekerült a zenekarba, akkor érdekes módon nekünk előírták, hogy újra kell vizsgázni, mert két ember is megváltozott a zenekarban. Na, akkor mondtam a fiúknak, hogy bemegyünk vizsgázni, de akkor az egészből kabarét csinálunk, ezt nem ússzák meg szárazon. Mondom, gyerekek, arabos zenékkel készüljetek, a Közel-Kelet a helyzet kulcsa, ez lesz az első tétel. Keleten a helyzet változatlan, az Olajválság című ciklusunkból eljátszunk két tételt. Mindenki vette a lapot, kivéve a Bogdán Csabi ijedt meg egy kicsit. Ő azért egy normálisabb világból érkezett és azt mondta: Te, a főnök itt elbassza a vizsgánkat, most mi lesz velem? Végül mindenki azt játszott, amit akart, gondolhatod! Én fújtam a szaxit, ilyen közel-keleti dallamon.

WL: Előtte még soha nem láttam a Ferót szaxofonozni, szerintem akkor kezdte, de nagyon jól improvizált (hangos nevetés).

Megbánom bűneimet, Halász Judit stílusában kívánok tovább dolgozni Fotó: Polyak Attila - Origo

NF: Előttem volt egy tál, amin egy damil volt átfűzve, benne wc-papír, amire rá volt írva, hogy kígyó. Na, most amikor szaxiztam, úgy kezdtem, hogy léptem hátrébb, és előröl csak azt lehetett látni, hogy emelkedik egy WC-papír, amire rá van írva, hogy kígyó. Itt már megfeküdt a zsűri, láttam, hogy már röhögnek kurvára. Vették a lapot, hogy ez poén, kifigurázzák az egész vizsgát. A Korda Gyuri volt a főnök a Bizottságban. Bementünk és fetrengtek a röhögéstől. Végül azt mondták, hogy mentsék a menthetőt - mert hát volt ott valaki a minisztériumból -, hogy ez egy nagyon érdekes, új, amerikai műfaj, úgynevezett színházi dzsessz, persze ez még ma nem nagyon érthető, nagyon performansz jellegű.

WL: Volt még előtte valami hasonló. Emlékszem egyszer valami országos amatőr versenyre jelentkeztünk, ott meg a Bródy ült a zsűriben. Zárt színfalak mögött volt az elődöntő, megegyeztünk, hogy a Felugossy Lacát nem is visszük, nehogy ott elkapassa magát. Csak hát végül a Zámbó Öcsi valahogy nem tudta türtőztetni magát, leírta gátlástalanul, hogy az az együttes filozófiája, hogy a Szentendre fölött éjszakánként megjelenő négyfejű szörny egyik feje az úgynevezett E/4 jegyében született edvinizmus, amit benyújtott a Bródyéknak, aki végül azt mondta: „Nagyon jó fiúk, nagyon élveztük a dolgot, biztos, hogy találkozunk”. Majd kiküldték a levelet, hogy sajnos nem jutottak tovább. Ez tipikus polgárpukkasztás volt, ami a Bródynak tetszett, csak a zsűrinek nem.

Mindkettőtök nevében ott egy jelző. László, te miért lettél gazember?

WL: Azt láttam, hogy abban az időben semmit nem lehetett a nevén nevezni, az összes rockszöveg virágnyelven ment. Valahogy köntörfalazva, allegóriákban írtunk dalokat. Úgy voltam vele, ha én ilyen korban élek, akkor magamat sem nevezem a nevemen. Mindenki aranyembernek tartott, és azt gondoltam, hogy ennek a non plus ultrája, ha pont az ellenkezőjét választom magamnak, mint ami vagyok, így lettem gazember. Ha valaki megismer, akkor majd kiderül, hogy nem.

A Hier ist mein auto című klipben a Velorex Kelet-Európát képviselte, ma mi lenne az?

NF: A mai világ az egy globalizált világ. Ma már bármit megkaphatsz, bármihez hozzájuthatsz. Akkor ugye két világ volt. Egyik volt, amiben mi éltünk, a szocialista világ, ami próbált valahogy életben maradni az erős nyugati imperialista világ mellett. És ezért saját autónk volt, meg saját narancsunk, ami kicsit savanyú volt, de a mienk. Ez egy nagyon fontos mondat. Akkor volt mivel odaállni a nyugati világ elé és azt mondani „Na ez a mi autónk, látjátok?”

Egyszer megálltunk az út szélén Nyugat-Németországban, képzeld el, hogy benn ültünk a presszóban és kinn egy német odamegy a Velorexhez, hogy „was ist das?” Fölemelte, hogy van-e motor benne. Fogalma nem volt, hogy mi az. Ezzel az autóval végigjártuk egész Nyugat-Németországot, Dániában voltunk a Roskilde Fesztiválon, ott ismerkedtünk meg az illatokkal. Annak a mintájára csináltuk meg az első kelet-európai rock fesztivált a szigeten.

WL: Abból a fesztiválból lett a Sziget. Ott láttunk először ilyen sátras bulikat, majd negyvenezer emberrel. Akkor azt volt a legnagyobb európai rockfesztivál, kétévente rendezték meg és a világ minden tájáról hívtak ötven zenekart. Egyszer bekerültünk mi is, ráadásul a második legnagyobb színpadon léptünk fel. Visszafelé mondta a Feró, hogy ilyet jó lenne csinálni itthon is, egy kelet-európai sátras fesztivált. Később volt is egy belőle, ami nagyon becsületesen meg is volt csinálva. Aztán Feró összeveszett az ottani szervezőkkel, majd ugyanott elindult ugyanazzal a koncepcióval a Sziget Fesztivál. Csak a Müller Péterék mindig úgy mondják, hogy ezt ők találták ki.

Vannak ma nagyvárosi farkasok?

NF: Biztos, hogy vannak. Lehet, hogy bölcsebbek lettünk, vagy butábbak, ezt nem lehet eldönteni pontosan, de a mai világban nem mi vagyunk azok. Öregesebben, szemlélődőbben nézzük, hogy mi történik. Néha nem értem és félek is tőle egy picit. Nem arról szól a dolog, ahogy mi tanultuk az iskolában, hogy majd mi emberek szavazunk és eldöntjük. Ez még Amerikában sem így van. Ha elég pénzt gyűjtök a Barack Obamának, akkor Magyarországon lehet belőlem nagykövet. Mi ezt úgy tanultuk, ha te elég értelmes és tehetséges vagy, és még jól is beszéled annak a népnek a nyelvét, akkor te lehetsz egy albán nagykövet.

Nem úgy, hogy várjál, neki mindenképpen kellene valami, mi legyen? Legyen belőle magyar nagykövet. Semmi bajom vele, hiszen nem ismerem, de hát csókolom, azt hittük, hogy egy diplomatát kapunk, nem egy pénzgyűjtő nénit. Persze még nem tudjuk, hogy mit fog segíteni az amerikai-magyar kapcsolatokban. A politika és a gazdaság nagyjából nekem ugyanaz, nem lehet őket különválasztani. A politika nincs nagy gazdasági vezetők nélkül. A gazdaság diktálja, hogy mi a politika.

WL: Petőfi is ezt írta, hogy ő a farkasokkal akar lenni, nem a kutyákkal. De ez érdekes, mert szerintem ez benne van az egész magyar közgondolkodásban, ez a küzdés. Egyébként az Orbánt is sokszor ezzel piszkálják, hogy mindig harcol. Cromwellnek van egy mondása „bízzunk Istenben és tartsuk szárazon a puskaport”. Na, most Madáchnak az Ember tragédiájában, hogy „ember: Küzdj és bízva bízzál”, ott pont fordítva van a dolog. Első helyen van a küzdelem. Úgy látszik, ez a kelet-európai helyzet, vagy a történelmi tapasztalatok ide vezetnek, hogy elsősorban harcolni és küzdeni kell.

Feró, ezért utáltad az egész XX. századot? Mi lesz a XXI-kel? Azt is?

NF: Ez a küzdj egy kicsit azt is jelenti, hogy mindig gyanakodjál. Manipulálnak téged, főleg ha egy Szovjetunió vagy egy Amerika akar veled barátkozni, akkor kezdj el gyanakodni. Most mitől lettünk ilyen jó barátok? Idáig nem voltunk azok? Az én fizetésemen nem látszik, hogy jó barátok vagyunk.

Mi lett volna, ha mégis támogatja a rendszer a zenekart?

NF: Lehetetlen volt, hogy a rendszer valaha is támogasson minket. Nagyon féltették a bőrüket. Magyarország akkor elindult egy reform úton, volt nálunk már majdnem maszek taxi, voltak butikok, amik magánkézben voltak. Ide jártak a Szovjetunióból a nagyon nagy főnökök feleségei vásárolni. Attól féltek, még a reformkommunisták is, hogy Moszkva egyszer csak azt mondja: Mi az, hogy maszek taxi?! Mi meg már mást hirdettünk, egy olyan személyi szabadságot, amit a rock&roll a mai napig vall, hogy én halálosan szabad vagyok. Persze nem lehetek túlzottan a terhetekre, de egy kicsit azért, hadd legyek. És ezt így lefordítva nemzetekre is lehet érteni. Én hadd legyek magyar, amin a románok megsértődnek, de egy picit hadd sértődjenek meg. Meg én is hadd sértődjek meg a szlovákokra. Ez a fajta szabadság egy nagyon fontos dolog. A mai világban ez nem valósul meg. Látva a mostani tüntetéseket, vagy látva akár a világ helyzetét, ma inkább egymás torkát szorítják az emberek.

Lehetetlen volt, hogy a rendszer valaha is támogasson minket Fotó: Polyak Attila - Origo

WL: A mi generációnk az egy nagyon szabad világhoz szokott. Azok az amerikai zenék jöttek be, amik egy nagyon individualista világot képviseltek. Amit Kodály is mondott, hogy a jazz a legnagyobb ellensége a magyar népzenének, abban tényleg volt igazság. Mert egy olyan világnak a kultúrája jött be akkor, ami egy iszonyatosan energetizált világ volt. Egy olyan szabadság élmény és egy olyan individualizmus, aminek az az alapja, hogy hát itt van olaj, meg bőven minden, nem számít se természet, se semmi, kiraboljuk a világot, amit az amerikaiak mind meg is csináltak. Ez a szabadságeszme ebből a világból jött. Ma, amikor klímaválság van, ez a dolog nem működik. Ma tényleg valamennyit vissza kell fogni, soha nincs olyan, hogy abszolút szabadság, vagy abszolút kötöttség, hanem a kettőnek mindig van egy aránya, amit bölcsen el kell találni. Most úgy érzem, több kötöttség kell és kevesebb szabadság.