Most már biztosnak tűnik, hogy harmadik itteni látogatása alkalmával duplázik Tiësto, ugyanis szeptember második hétvégéjén kétszer lép fel hazánkban.
Szeptember 12-én pénteken a pécsi Expo Centerben három órás szettel készül, illetve szeptember 13-án szombaton a debreceni Főnix Csarnokban plusz egy órával megspékeli az előző napi fellépését.
A holland trance-dj speciális látványvilággal és zenei műsorral készül a két vidéki fellépésre. Jegyeket kizárólag online módon értékesítenek, előreláthatólag jövő hónap elejétől, május 5-től lehet kapni.
Tiësto eddig 2005 őszén és 2007 tavaszán lépett fel Magyarországon. Tavalyi világkörüli turnéja után jelentette meg duplalemezes, élő koncerten rögzített Elements of Life DVD-jét.
A több mint négyórányi élő felvételt tartalmazó lemez második korongjára számos magyar vonatkozású bónusz felvétel is felkerült.
Egyrészt a tavalyi budapesti koncert néhány trekkje is hallható, másrészt az Elements of Life turnéról szóló dokumentumfilm első tíz-tizenöt percét is hazánkban forgatták le.
Ezenkívül látható az a felvétel, amelyen az egyik kereskedelmi csatorna rávette, hogy szerepeljen szórakoztatóműsorukban. A Kész átverés című műsorban az előzetesen megbeszéltek szerint István Danit, a Reflektor magazin műsorvezetőjét csapták be, aki meginterjúvolta Tiëstót.
Tiësto: Elements Of Life hivatalos videó