A tanulmány kapcsán 122 három és öt év közötti gyereket figyeltek meg. Kiderült, hogy azok, akik hetente három-négyszer foglalkoztak a számítógéppel - akár egyedül, akár felnőtt társaságában -, sokkal jobban teljesítettek az iskolai képességbeli teszteken, mint azok, akik nem ültek a monitor elé.
Korábbi tanulmányok azt állapították meg, hogy a számítógép fejleszti a gyerekeknél a számok és betűk felismerését.
Vannak azonban olyan nézetek is, hogy semmiféle köze nincs a számítógépnek a gyermek szellemi fejlődéséhez, sőt rosszat tesz, mert elveszi az időt a képességfejlesztő játékoktól, a társaikkal való játéktól.