Az ártatlan gyermek mítosza

Éppen száz éve vitték először színpadra Sir James Matthew Barrie Peter Pan, a fiú, aki soha nem nő fel című darabját. Negyven évvel korábban íródott az Alice Csodaországban. A fantáziavilágban játszódó gyermekmesék nagy korszaka volt ez. A következő évtizedekben születtek olyan mesekönyvek, mint a Doktor Doolittle (1920), a Micimackó (1926), a Bambi (1928), Babar története (1931), ugyanabban az évben a Miki egér első kötete, majd 1934-ben a Mary Poppins, 1943-ban a Kis herceg. A többi halhatatlannal együtt a Peter Pan sem kerül le műsorról, készült belőle musical, rajzfilm és persze könyv, sok kiadásban. Vajon mi lehet sikerének a titka?

Az ártatlan gyermek, a boldog gyermekkor a felnőtt fantázia terméke. Peter Pan története az örökké tartó boldog, felelőtlen gyermekkor álmát kínálja a felnőtteknek. A gyermekkor utáni nosztalgia és a gyermekkori állapot megőrzésének vágya a felnőttekre jellemző - a gyerekek általában minél előbb nagyok akarnak lenni. A felnőtt vágyik vissza egy kifényesített, boldogabb múltba, ahol még nincsenek gazdasági, szexuális és politikai bonyodalmak.

Sokszor hallottam problémás gyerekükkel bajlódó szülőktől az ingerült kijelentést, hogy egy gyerek ne legyen ideges. Mindig érezhető ilyenkor, hogy a szomorú vagy nyugtalan gyerek sérti a felnőtt idillikus elképzeléseit. Legalább a gyerekkor legyen boldog, aztán úgyis fel kell nőni. Barrie szerint ezt a gyerekek kétéves koruk után már tudják. A kétéves kor a vég kezdete - írja. Egy kivétellel, és ez Peter Pan.