Joghurttal készült finomságok

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A joghurt az úgynevezett savanyú tejkészítmények közé tartozik. Legfőbb tulajdonsága, hogy a benne lévő mikroorganizmusok hatására a tejcukorból tejsav keletkezik. Ennek a tejsavnak tulajdonítható nemcsak a joghurt jellegzetes, enyhén savanykás íze, de állaga is, mivel a sav hatására a fehérje kocsonyás alvadék formájában kicsapódik.

Joghurtos vitaminbomba

Hozzávalók: 60 dkg idénygyümölcs (vagy fagyasztott), 4 dl joghurt.

A szép, érett epret, szamócát vagy málnát finom szűrőn vagy szitán keresztül áttörjük, és egy üvegtálkában a levét felfogjuk. Amennyi a gyümölcslé, ugyanannyi joghurttal jól kikeverjük. Üvegpoharakba tesszük, néhány szem egészben hagyott gyümölccsel díszítjük, és jól kihűtjük.

Elkészítési idő: 20 perc
Egy adag: 565 kJ/135 kcal


Joghurtos citromkrém

Hozzávalók: 8 dl joghurt, 1 db citrom, 5 dkg porcukor, 8 dkg csokoládé.

A joghurtot összekeverjük egy nagyobb, érett citrom átszűrt levével és kevés reszelt héjával. Annyi cukorral ízesítjük, hogy enyhén édeskés legyen.
Üvegtányérokra osztjuk, tetejüket megszórjuk reszelt csokoládéval. Ennek a citromkrémnek az elkészítése nem tart 5 percnél tovább, és sokkal egészségesebb, mint a főzött krém, mert megőrzi vitamintartalmát. Kekszet vagy babapiskótát kínálunk mellé.

Elkészítési idő: 10 perc
Egy adag: 1142 kJ/273 kcal


Joghurtos almakrém tejszínnel

Hozzávalók: 60 dkg alma, 1 db citrom, 3 dkg vaníliás porcukor, 4 dl joghurt, 8 dkg dióbél, 2 dl tejszín, citromhéj.

Az almát megtisztítjuk, eltávolítjuk a magházát, megreszeljük, majd hogy ne barnuljon, citromlevet csepegtetünk rá. Vaníliás porcukorral és kevés reszelt citromhéjjal összekeverjük. Hozzáadjuk a joghurtot, és habverővel simára, krémesre keverjük. Talpas poharakba téve, hűtőszekrényben megdermesztjük. Tetejét durvára őrölt dióval megszórjuk, és tejszínhabbal díszítjük.

Elkészítési idő: 40 perc
Egy adag: 1001 kJ/239 kcal


Ajánlat

Szedres joghurt formában

Mandarinos joghurt

Indiai sült tészta dinnyejoghurtban

Tzatziki saláta

Joghurtos süti

Joghurtos almatorta