Egyre nevetségesebben magyarázkodik Németország

Az ukrajnai háborúnak nincs katonai megoldása, tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség.
Vágólapra másolva!
Boris Pistorius német védelmi miniszter a német légierő tisztjei egyik lehallgatott beszélgetésének Oroszország általi kiszivárogtatásáról beszélt. A tárcavezető szerint ez része Vlagyimir Putyin orosz elnök információs háborújának.
Vágólapra másolva!

Hibrid félretájékoztatási támadásnak nevezte vasárnap Boris Pistorius német védelmi miniszter a német légierő tisztjei egyik lehallgatott beszélgetésének Oroszország általi kiszivárogtatását.

Ez része Vlagyimir Putyin orosz elnök információs háborújának

– hangsúlyozta a szociáldemokrata politikus, és úgy fogalmazott, hogy mindennek célja a belpolitikai egység aláásása. Pistorius leszögezte, hogy Németországnak különösen hideg fejjel kell erre reagálnia, de nem kevésbé határozottan. „Nem szabad beleesni Putyin csapdájába” – tette hozzá, reményét kifejezve, hogy mindez nem fog megosztottsághoz vezetni. 

Folyik a belső vizsgálat

A miniszter beszélt arról is, hogy nincs tudomása más szivárogtatásokról vagy egyéb lehallgatott telefonbeszélgetésekről. Mint mondta, a jövő hét első napjaiban vár eredményeket az ügyben indított belső vizsgálattól, amely a többi között arra is próbál választ keresni, hogy a tisztek a Webex szolgáltatással megfelelő kommunikációs csatornát választottak-e beszélgetésükhöz. Hozzátette, hogy a vizsgálatot követően le fogják vonni a megfelelő következtetéseket.

A német védelmi tárca szóvivője szerint a bizalmas beszélgetést, amelyen a német légierő főtisztjei megvitatták német Taurus rakéták Ukrajna által történő felhasználásának lehetőségét, lehallgatták.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!