Hihetetlen drogfogás: szokatlan helyen találtak kokaint amerikai rendőrök

Vágólapra másolva!
Egy zacskó kokaint találtak az amerikai rendőrség munkatársai a washingtoni központjuk egyik folyosóján szerdán. A kábítószer a főkapitányság második emeletén volt, egy olyan területen, ami mellett rengetegen elmennek.
Vágólapra másolva!

Az amerikai rendőrség bejelentette, hogy találtak egy zacskó kokaint a washingtoni központjuk egyik forgalmas folyosóján a második emeleten szerdán 13 óra körül

 - számolt be róla a Fox News.

Sajtóközleményükben úgy fogalmaztak, a fehér porszerű anyag kokainra pozitívnak bizonyult. 

A kábítószert a székházuk második emeletén találták meg, egy olyan területen, ahol bútorokat és egyéb kellékeket tároltak.

Azt mondták, a folyosón átmentek különböző vállalkozók és alkalmazottak is. Vizsgálatot indítottak, nyomoznak az ügyben. 

Nemrég több kiló kokaint találtak egy három éves kisfiú hátizsákjában. A rendőrök házkutatást tartottak egy alabamai nőnél, ahol több mint 160 millió forintot érő kábítószert találtak, egy része a gyereke táskájából került elő.

A rendőrök egy fülest kapva figyelni kezdték a nőt. Ahogy az az egyik nap elhagyta otthonát, és kocsiba ült, azonnal megállították és igazoltatták. A kocsiban a rendőrök körülbelül 1,5 kiló kokaint, marihuánát, és egy pisztolyt is találtak.

Ezt követően házkutatást tartottak a nőnél, ahol újabb adag drog került elő, köztük a 3 éves kisgyereke hátizsákjában lévő is. A kábítószer és a fegyver 3, 8, 10 és 15 éves gyerekek számára teljesen hozzáférhető volt a házban.

 Ez a valaha volt legnagyobb mennyiségű drog, amit Angliában foglaltak le. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség tájékoztatása szerint a kábítószer a németországi Hamburgba tartott volna.

Az eddigi legnagyobb mennyiség, amit az Egyesült Királyságban foglaltak le, 3,7 tonna kokain volt, szintén Southamptonban, 2022-ben. Skóciában 3,2 tonna kokainra bukkantak 2015-ben. Az idei drogfogás piaci értéke 450 millió font, ami átszámolva több mint 200 milliárd forintnak felel meg.

A Southamptoni határőrség tisztjei banánok között találták meg a drogot, miután az NCA felszólította őket a rakomány átvizsgálására.