Macron nem nyugszik: már a németeket is rávette a háború őrült fokozására

Ukrajna, háború
Az orosz védelmi minisztérium által kiadott képen egy megsemmisült ukrán tank a belgorodi régióban
Fotó: AFP/Russian Defence Ministry
Vágólapra másolva!
Macron francia elnök tovább folytatja agresszív előrenyomulását: március 15-én a németek kancellárt is meggyőzte, hogy szállítsanak nagy hatótávolságú rakétákat Ukrajnának. A francia-német-lengyel csúcsértekezleten új koalíciót hoztak létre. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a békét csak Donald Trump megválasztása teremtheti meg.
Vágólapra másolva!

Az újabb szövetséget az Ukrajnát támogató országok úgynevezett Ramstein formátumú együttműködésnek nevezik. Olaf Scholz német kancellár, aki eddig ellenezte a modern Taurus rakéták szállítását, azt ígérte, hogy mihamarabb 

még több fegyvert fognak beszerezni "az egész világpiacról" Ukrajna támogatására.

Kiszélesítik továbbá a katonai felszerelések gyártását is az ukrajnai partnerekkel együttműködésben. A német kancellár azt is bejelentette, hogy az Európai Unión keresztül Ukrajna számára eljuttatott pénzügyi támogatást növelni fogják, és azt mondta, hogy az európai országok a befagyasztott orosz vagyonokból további fegyverszállítmányokat fognak biztosítani Ukrajna javára.

Franciaország, Németország és Lengyelország "egységes és eltökélt abban, hogy soha ne hagyják Oroszországot győzedelmeskedni" - mondta Scholz.

Macron francia elnök magabiztosan kijelentette, hogy addig támogatják Ukrajnát, amíg szükséges, és nem engedik Oroszországnak, hogy megnyerje a háborút. Franciaország támogatja azt a cseh kezdeményezést is, hogy az Európai Unión kívülről kellene további lőszereket vásárolni Ukrajna számára.

A február végén Párizsban tartott támogatói konferencián 

Macron kijelentette, hogy a nyugati szövetségesek szárazföldi csapatokat is küldhetnek Ukrajnába.

 Scholz kancellár eddig ezt és a nagy hatótávolságú rakéták küldését is elutasította - most azonban az utóbbiban már engedett. 

Nógrádi György az Origónak nyilatkozva - még a találkozó előtt - emlékeztetett: Dánia bejelentette, hogy négy repülőgépet ad át Ukrajnának, Hollandia 24 darab F-16-os vadászgépet ígért, amit egyelőre azért nem adnak át, mert nincsenek olyan repülőterek, ahol ezeket a gépeket tudnák fogadni az ukránok.

Miközben Macron háborús őrületet kelt, Varsó polgármestere bejelentette, hogy a lakosság csupán négy százaléka számára van óvóhely háború esetén, ezért most 30 millió dollárt költ arra, hogy bővítsék az óvóhely-hálózatot. 

Miért most erőlteti Macron a katonák Ukrajnába való küldésének tervét? 

Arra a felvetésre, hogy jelenleg nincs újonnan elfogadott amerikai költségvetési forrás az ukrán segítségnyújtás folyamatos biztosítására, Nógrádi György elmondta, hogy 

Macron francia elnök azért is veszélyes, mert második elnöki ciklusát tölti, nem lehet újraválasztani, és azt akarja, hogy a neve fennmaradjon a történelemben, mint egy nagy francia elnöké. 

Macron szeretné átvenni Európa vezetését a rendkívül meggyengült Németországtól, de nem tudja, mert Franciaországnak ehhez a gazdasági, pénzügyi lehetőségei nincsenek meg. A francia elnök tehát ezért erőlteti őrült tervét, amelynek lényege, hogy küldjenek NATO-csapatokat Ukrajnába, de nem mondja ki, hogy milyen célból, és milyen csapatokat. 

Nógrádi György feltette a kérdést: kik támogatták azonnal a francia tervet? A balti államok és a lengyelek, akik már közölték, hogy ha kell, küldenek csapatokat Ukrajnába. Radoslav Sikorski lengyel külügyminiszter kijelentéseit a szakértő nem igazán „érti”, mert az Északi Áramlat felrobbantásakor megköszönte azt az amerikaiaknak, most pedig közölte, hogy a NATO-csapatok már Ukrajnában vannak. Ez a harmadik világháború előszelét jelenti – szögezte le Nógrádi. A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy 1962-ben Herman Kahn, egy amerikai professzor írta le az Eszkaláció című könyvében, hogy a jószomszédi kapcsolatoktól (ami a 0. pont), hogyan lehet eljutni a 44.-ig, ami a totális háborút jelenti. Nógrádi György szerint a világ most ezen lista szerint már a harmincvalahanyadik pontnál jár.

TRUMP, Donald
A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök támogatóihoz beszél Mar-a-Lago birtokán, a floridai Palm Beachben 2024. március 5-én, az úgynevezett szuperkedden
Fotó: MTI/AP/Rebecca Blackwell

Trump vethet véget az ukrajnai háborúnak

Nógrádi György arról is beszélt, hogy az Egyesült Államokban november 5-én választás lesz, és ahogyan ma kinéz, Donald Trump és Joe Biden mérettetheti meg magát, ők az elnökjelöltek.

Ami egy lehetőség, de erről ma épeszű ember nem beszél, hogy augusztusban a demokrata elnökjelölő konvención visszaléptetik Bident, mert látszódik, hogy mindenre alkalmatlan. Azt mondani, hogy az elkövetkező négy évben, egy 82 éves szenilis bácsi vezesse a világ vezető hatalmát, katasztrófa. Meglátjuk, mi lesz!

Nógrádi meglátása szerint a legnagyobb dilemma, hogy a republikánusok nem hajlandóak megszavazni azt a 60 milliárd dolláros segélycsomagot, amit Ukrajna kapna. A különböző titkosszolgálatok vezetői szerdán egyébként felkérték a képviselőket, hogy szavazzák meg a csomagot, mert ha nincs pénz, Ukrajna összeomlik. 

Három milliárd dollárra van szükség havonta ahhoz, hogy az ország működőképes legyen

– emlékeztetett a szakértő, aki szerint Ukrajna finanszírozását Európa nem képes sokáig folytatni, mert abba belepusztul. Az orosz-ukrán háború hatására Európa óriási teret veszített.

Az oroszok fölénye óriási

Nógrádi György kifejtette, hogy az oroszok a fronton lassan, de biztosan mennek előre. A Nyugat ad fegyvereket Ukrajnának, annyit, hogy az ország ne omoljon össze, de nem ad annyit, amennyivel bármely frontszakaszon stratégiai áttörést lehetne elérni. Óriási vita van arról is, hogy képesek-e az ukránok a modern nyugati fegyvereket kezelni. Azt látni, hogy nem, tehát ezekre a technológiákra oda kellene küldeni embert, hiszen nincsenek megfelelően képzett ukránok. Akiket Nyugaton kiképeztek, azokat gyorsan képezték ki, és rájuk sok-sok euró és dollár értékű fegyvert bízni nem lehet.

 

Putyin: Oroszország atomhatalom

Nógrádi felidézte, hogy

az észt miniszterelnök például fel volt háborodva azon, hogy nem ő lesz a NATO főtitkára, hiszen elmondása szerint ő balti állambeli, tud angolul, és oroszellenes. Megjegyzésem, hogy ha ezek a kritériumok, akkor a világháború küszöbén vagyunk. 

Nógrádi arról is beszélt, hogy Putyin egyértelművé tette, hogy Oroszország készen áll az atomháborúra, és furcsa, hogy "nyugati szakértők napjában többször kifejtik, hogy az oroszok kijutnak az Atlanti-óceánig, de ez mese". Európában a NATO erői a szárazföldön, a haditengerészetnél, a légierőnél négy-hatszoros fölényben vannak az oroszokkal szemben. Ha tehát kirobbanna egy háború, az oroszok nem lehetnek annyira ostobák, hogy NATO államokat támadjanak meg, mert nincs esélyük. Ha a NATO támadna, akkor az oroszoknak egy lehetősége lenne: az atomeszközök bevetése. 

Vlagyimir Putyin, VlagyimirPutyin, Oroszország elnöke, portré, 2024
Vlagyimir Putyin orosz elnök interjút ad Dmitrij Kiszeljovnak, a Rosszija Szegodnya orosz állami médiacsoport vezérigazgatójának Moszkvában 2024. március 13-án
Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Gavriil Grigorov

Mikor érhet véget a háború?

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint ha ez a háború nem ér véget novemberig, akkor életbe lép Trump terve. Ennek lényege, hogy 

ha Ukrajna nem teszi azt, amit Trump mond, nem kap több pénzt és fegyvert Amerikától. Ettől kezdve Oroszországgal tárgyal Trump, és ha nem tudnak megállapodni, akkor kapna Ukrajna pénzt és fegyvert, de meg fog állapodni Trump Putyinnal. Ez biztos.

Nógrádi György leszögezte:

hosszú hónapok óta azt mondom, hogy ez a háború egy Moszkva és Washington közötti megállapodással fog véget érni, ahol Ukrajna feje felett átnyúlnak, és ez a véleményem most is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!