Európa elpusztulhat emiatt a drámai háborús döntés miatt

LAVROV, Szergej
Fotó: Silvia Izquierdo
Vágólapra másolva!
Szergej Lavrov öngyilkosságnak tartja az Emmanuel Macron francia elnök által hangoztatott tervét, miszerint olyan koalíciót hoznának létre, amelynek tagjai nagy hatótávolságú rakétákat szállítanának Ukrajnának.
Vágólapra másolva!

"A koalíció tervei szerint az együttműködésük nagy hatótávolságú fegyverek szállítását fogja magában foglalni Ukrajnának, amelyek mélyen orosz területre tudnak csapást mérni, ami már önmagában is öngyilkosság, ha mindez beigazolódik" - hangsúlyozta az orosz külügyminiszter.

Macron bejelentette a NATO-csapatok lehetséges küldését is a konfliktusövezetbe - emlékeztetett Lavrov. A miniszter rámutatott, hogy aki ilyen gondolatokat megenged, annak "a fejét inkább racionálisabb és Európa számára biztonságosabb gondolatokra kellene használnia".

SCALP Missile At Paris Air Show
A Storm Shadow, más néven SCALP-EG egy brit–francia alacsony észlelhetőségű robotrepülőgép, amelyet az MBDA vállalat fejleszt és gyárt. A fegyver indítható hajóról, repülőgépről és tengeralattjáróról is. A mintegy 250–560 km hatótávolságú robotrepülőgépet kilenc ország hadereje alkalmazza
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Nicolas Economou/NurPhoto

Macron február 26-án egy Ukrajna támogatásáról szóló konferenciát követő párizsi beszédében azt mondta, hogy Ukrajna szövetségesei koalíciót hoztak létre, hogy közepes és nagy hatótávolságú fegyvereket adjanak át az országnak.

A francia elnök továbbá közölte, hogy a nyugati vezetők megvitatták annak lehetőségét, hogy csapatokat küldjenek az országba, de egyelőre nem született konszenzus. Macron azt is hozzátette, hogy "a helyzet alakulása során semmit sem lehet kizárni".

A katonák Ukrajnába küldésének lehetőségét Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Svédország is tagadta. Ezen kívül az észak-atlanti szövetség főtitkára, Jens Stoltenberg szerint sincsenek ilyen tervek napirenden. 

A német parlament egyik tagja őrültségnek nevezte Macron szavait a csapatok küldéséről Ukrajnába, a francia vezető kijelentése Franciaországban sem talált támogatásra - írja az iz.ru.