Ebédszünetben a munkahelyén forgatott szexvideókat egy férfi, kirúgták

Vágólapra másolva!
A férfi mellékállásban a pornóiparban dolgozik, azonban ahelyett, hogy ezt szabadidejében tette volna, a munkahelyén forgatott pikáns videókat az ebédszünetben. Amikor ezt a főnöke észrevette, azonnal kirúgták.
Vágólapra másolva!

A 39 éves John Legendary repülőmérnökként kezdett el dolgozni, azonban úgy gondolta kevés a fizetése, ezért egy évvel a munkába lépése után, 

mellékállásban amatőr pornóvideókat kezdett el forgatni. 

John elárulta, a pornózás hobbinak indult, de ma már ez a mellékállása. A férfi olyan videókat forgatott, amiben feleségekkel szexel, miközben a nők férjei kameráznak. 

Ingyen feküdhettem le ezekkel a nőkkel. Csak a szombat esti hobbim volt, a hétvégi perverzióm.

- mondta John. 

John már 150 ezer dollárt (53 millió forint) keresett repülőgépmérnökként, azonban ez kevés volt a férfinak, ezért úgy döntött pénzért fog szexelni másokkal és regisztrál az OnlyFansre. 

Arra gondoltam, hogy pornósztárként dolgozhatnék másodállásban, és szerezhetnék néhány extra dollárt

- meséli a férfi.

A tavaly év elején azonban felmondtak a férfinak a munkahelyén, mivel új főnöke megtudta, hogy 

John ebédszünetben forgatja a pornóvideókat. 

Ezután Johnak elég sikeres karrierje lett a pornóiparban. Tavaly még egy díjat is nyert, amivel az álma vált valóra. 

Forrás: DailyStar

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!