Kitört a háború Zelenszkij és saját hadserege között: melyikük nyer?

ZELENSZKIJ, Volodimir
Harkiv, 2022. május 29. Az ukrán elnöki sajtóhivatal felvételén Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látogatást tesz a kelet-ukrajnai Harkivban 2022. május 29-én. Zelenszkij az orosz invázió február 24-i kezdete óta először látogatott a keleti frontvonalra. MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtóhivatal
Vágólapra másolva!
Teljes az összeomlás Ukrajnában, továbbra sem képesek semmilyen áttörésre, miközben a jól kiépített orosz állások fiatalok ezreinek életét követelik. Már az amerikai lapok is arról írnak, hogy nemcsak a katonák, de a civil lakosság morálja is mélyponton van, egyre kevesebben bíznak Volodimir Zelenszkijben, akinek a katonák sok esetben már a parancsait sem követik. Az ukrán hadsereg főparancsnoka pedig beismerte, hogy állóháború alakult ki a fronton, ami az oroszoknak kedvez, ha pedig nem változik a jelenlegi helyzet, akkor Ukrajna léte kerül veszélybe. Ezt követően rejtélyes körülmények között felrobbant a főparancsnok helyettese, ami azt jelzi, hogy elkezdődött a belső harc a Zelenszkij-rezsim és az ukrán vezérkar között. Egyre reálisabb esély mutatkozik arra, hogy a hadsereg egy puccs során váltja le az ukrán elnököt, ezt próbálhatja megakadályozni Zelenszkij.
Vágólapra másolva!

Nagy port kavart az elmúlt napokban Valerij Zaluzsnij, az ukrán hadsereg főparancsnokának nyilatkozata, amelyben gyakorlatilag beismerte, hogy nem képesek legyőzni Oroszországot, a fronton rendkívül rossz a helyzet. A katonai vezető arról beszélt többek között, hogy jelenleg állóháború van, ami éppenséggel Moszkvának kedvez, hiszen újra tudják építeni a katonai erejüket. Mint ismert, Ukrajna kezd kifogyni a katonákból és hiába küld Brüsszel és az Egyesült Államok töménytelen mennyiségű pénzt és fegyvert, ezt hamarosan már nem lesz, aki használja. Eközben Oroszországnak még komoly tartalékai vannak, egy újabb mozgósítási hullámmal százezreket vezérelhetnek a frontra, ami minden bizonnyal Ukrajna végét jelentené.

Zaluzsnij úgy véli, amennyiben a jelenlegi helyzet folytatódik, úgy Ukrajna teljes léte kerül veszélybe.

Az ukrán hadsereg főparancsnoka rámutatott az orosz légifölényre, ami megnehezítette az ukrán csapatok haladását és ami miatt Kijev masszív dróntámadásokba fogott, hogy túlterheljék az orosz légvédelmet. Jól mutatja a fejetlenséget az ukrán vezetésen belül, hogy Volodimir Zelenszkij rövidesen válaszolt Zaluzsnij nyilatkozatára és tagadta, hogy bármi gond lenne.

Az ukrán hadsereg a teljes összeomlás szélén Forrás: Anadolu Agency via AFP/2023 Anadolu Agency/Diego Herrera Carcedo

Zelenszkij úgy fogalmazott, hogy a fronton nincs patthelyzet, és ugyan Oroszország uralja az eget, de továbbra is képesek megvédeni az ukrán csapatokat. Ezt követően ismét a nyugati szövetségeseket kezdte el támadni, mert szerinte nem tesznek eleget azért, hogy az ukrán légteret megtisztítsák az ellenséges gépektől és a hadsereg így támadóműveleteket vezethessen. Zelenszkij azokat az információkat is cáfolta, miszerint a nyugati országok nyomást gyakorolnak rá, majd kijelentette, hogy továbbra sem hajlandó tárgyalni Oroszországgal, vagyis nem akar békét.

Zelenszkij maga is felismerte, hogy csak a háború tartja hatalomban, ráadásul a jelenlegi helyzet alatt hozzá folyik be az összes brüsszeli és amerikai pénz is, ő dönt az elosztásukról, egyes esetekben pedig a milliárdok ellopásáról. Ezt a jövedelmező állást semmiképp sem szeretné feladni, nem is csoda, hogy nemrég kijelentette, amíg háború van, addig nem lesznek választások.

Erre vezethető vissza az is, hogy ilyen élesen támadja az őt, vagy éppen a katonai helyzetet kritizálókat.

Nem akarja beismerni, hogy minden elveszett és a semmiért küldenek fiatalokat a halálba. Zaluzsnij kijelentése viszont jelzi, hogy komoly viszály van a katonai vezetés és az ukrán elnök között. Ennek pedig továbbgyűrűző hatásai vannak.

Egyre reménytelenebb a helyzet a fronton Forrás: Anadolu Agency via AFP/2023 Anadolu Agency/Wojciech Grzedzinski

A Washington Post nemrég arról írt, hogy a fronton történő sorozatos kudarcok, valamint az ukrán vezetőségen belüli feszültségek már nemcsak a katonák, hanem a civilek moráljára is kihatnak. A frontról érkező rossz hírek hatására úgy tűnik, hogy megbomlani látszik az ukrán egység, és egyre nagyobb a félelem a lakosság körében az esetleges újabb orosz offenzíva miatt.

Szintén tömegek tartanak attól, hogy Oroszország ismét sikeres csapásokat mér az ország energetikai infrastruktúrájára, így a leghidegebb téli időben milliók maradhatnak fűtés nélkül.

A neves amerikai lap kiemeli, hogy Zaluzsnij nyilatkozata sem segített a helyzetet, az ukrán vezetőség attól tart, hogy szavai hatására egyre többen fogják azt követelni, Ukrajna engedjen át területeket Oroszországnak a béke érdekében. Hozzáteszik: Zaluzsnij nagyon népszerű Ukrajnában és esetleg veszélyes is lehet a jövőben Zelenszkij hatalmára nézve. Az ukrán morált szintén rombolta az izraeli háború, amelynek hatására a világ figyelme most a Közel-Keletre irányul, nem pedig Ukrajnára.

Egy másik amerikai lap - a Time magazin - pedig az ukrán hadsereg morális összeomlásáról beszélt, ugyanis egyre többen nem hajlandóak végrehajtani a parancsokat, még akkor sem, ha az egyenesen Zelenszkijtől érkezik. Ez a háború elején még elképzelhetetlen lett volna, mostanra azonban a sorozatos bukások, az elszabadult korrupció és a béketárgyalások elutasítása miatt az ukrán elnök népszerűsége mélypontra került. Egyre kevesebben akarják őt látni az ország élén.

Puccs készülhet Zelenszkij ellen Forrás: Ukrán Elnöki Iroda

A Time magazin egy forrásra hivatkozva arról ír, hogy az ukrán katonák csak a lövészárkokban akarnak ülni, nem hajlandóak támadni. Kiemelik, hogy Zelenszkij mindezt a katonai vezetőség, a tábornokok gyengeségének véli, így az elkövetkező időszakban komoly változtatások lehetnek majd az ukrán vezérkarban. Azonban ha az ukrán elnök népszerű, a katonák körében kedvelt katonai vezetőket kezd kirúgni, annak beláthatatlan következményei lehetnek.

Zelenszkij a Reuters NEXT konferenciáján hangsúlyozta, hogy az ukrán hadsereg az év végéig mindent el fog követni a sikeres ellentámadás érdekében. Szerinte van terve, az ellentámadás előre meghatározott városok irányába halad. Az ukrán elnök továbbra is abba bízik, hogy képesek lesznek áttörést elérni, bár egyre inkább úgy tűnik, hogy ezt csak ő látja így. Eljöhet viszont az a pillanat, amikor befolyásos katonai vezetők megelégelik, hogy egy, a háborúhoz és hadviseléshez nem értő színész dirigáljon nekik, és küldje a biztos halálba az embereiket.

Ez a pillanat napról napra közelebb kerül, ez pedig veszélyes helyzetet teremt Zelenszkij számára főleg úgy, hogy a civil lakosság sem bízik benne.

Ezen két tényező együttese lehetőséget teremt egy katonai puccsra, az ukrán elnöknek pedig nem lesz elegendő támogatottsága ahhoz, hogy túléljen egy ilyen kísérletet. Már az is elegendő lenne a puccsisták számára, ha a civil lakosság és a puccsba be nem szervezett katonai vezetők és katonák nem tesznek semmit a puccs ellen, hiszen a tétlenség az ő terveiket szolgálja. Az államcsíny Ukrajnában a jelenlegi beszámolók alapján igen könnyen és rendkívül gyorsan megvalósulhatna, ezzel Zelenszkij is tisztában van.

A civileknek és a katonáknak is elegük van Zelenszkijből Forrás: Getty Images/Libkos/Vlada Liberova

Az ukrán elnök, úgy tűnik, meg is kezdte a leszámolást azokkal, akiket nem tart megbízhatónak, és akik a véleménye szerint puccsot hajthatnak végre ellene. November 7-én merénylet áldozata lett Zaluzsnij helyettese, Hennagyij Csasztjakov őrnagy, akit az egyik születésnapi ajándékába rakott robbanószerkezet ölt meg. A hatóságok ráadásul egy rendkívül furcsa magyarázattal álltak elő. Szerintük ugyanis baleset történt, méghozzá az alábbiak szerint: Csasztjakov 13 éves (!) fia nyitotta ki a gránátot tartalmazó dobozt, majd játszani kezdett a gránátban lévő biztosítószeggel. Az őrnagy ekkorra el akarta venni a gránátot a fiától, így viszont véletlenül kibiztosította a gránátot, ami felrobbant.

Nagyon nehéz elképzelni, hogy egy tapasztalt katona ne tanította volna meg a fiát arra, hogy miként kell biztonságosan viszonyulni a fegyverekhez, majd ezek után ő maga húzza ki véletlenül a biztosítószeget a gránátból, aztán nem próbál megszabadulni tőle (a kézigránát nem robban azonnal a biztosítószeg kihúzása után, kell hozzá 3-4 másodperc, éppen azért, hogy véletlenül ne robbanjon fel valakinek a kezében).

Nem is csoda, hogy rengetegen kételkednek a furcsa magyarázatban és azt sejtik az események mögött, hogy elindult a belharc az ukrán katonai vezetőség és a Zelenszkij-rezsim között.