Szijjártó Péter: Újabb evakuációs művelet indul az Izraelben rekedt magyarok hazajuttatása érdekében

SZIJJÁRTÓ Péter
Felsőzsolca, 2023. szeptember 8. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a GKN Automotive Hungary Kft. új gyárának avatásán Felsőzsolcán 2023. szeptember 8-án. Mintegy 52 milliárd forintos zöldmezős beruházással 1500 munkahelyet hoz létre Felsőzsolcán a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának számító GKN. Az üzem a BMW-t, a Mercedes-Benzt, a Suzukit és a Volkswagent fogja kiszolgálni. MTI/Vajda János
Vágólapra másolva!
Újabb evakuációs műveletet indít a kormány az Izraelben rekedt magyarok hazajuttatása érdekében, a hatóságok kapcsolatban vannak mind a 220 személlyel, aki konzuli védelemre jelentkezett - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Tbilisziben. A tárcavezető arról számolt be, hogy a biztonsági helyzet továbbra is romlik a közel-keleti országban, a légitársaságok közül egyre többen törlik a járataikat Tel-Aviv repülőteréről a rakétatámadások miatt. A helyszínen lévő konzulok ennek dacára délután három újabb magyar állampolgárt haza tudtak juttatni - tájékoztatott.
Vágólapra másolva!

Aláhúzta: összesen 220 személlyel tartják a kapcsolatot, akiknek bizonytalan a hazatérésük, mindüknek igyekeznek segítséget nyújtani.

- mondta.

Szijjártó elmondta, hogy a konzulok és a nagykövetség teljes csapata továbbra is 24 órás munkarendszerben dolgozik. A munkájukat akadályozza a tény, hogy folyamatosan az óvóhelyre kell vonulniuk, amikor légiriadó van. Ma is többször sor került erre, valamint a telefonkommunikáció és az internetes kapcsolattartás sem működik mindig kifogástalanul.

Valamint kiemelte, hogy Izraelt a szárazföldön Egyiptom és Jordánia felé is el lehet hagyni korlátozott idősávokban, illetve a tengeri útvonal is a lehetőségek között van. Szijjártó Péter ezután bejelentette, hogy az Izraelben rekedt, konzuli védelemre regisztrált magyarok a következő percekben a megadott elérhetőségükön értesítést kapnak egy újabb evakuációs műveletről.

- közölte.

A miniszter kért mindenkit, hogy ne hozzák nyilvánosságra a leendő evakuációs művelet időpontját, részleteit és útvonalát, azzal ugyanis a biztonságos végrehajtást kockáztatnák.

Valamint ugyanerre kérte az újságírókat is, arra figyelmeztetve, hogy bármilyen információ idő előtti nyilvánosságra kerülése veszélybe sodorhatja a művelet végrehajtását.

- összegzett. (MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!