Dollármédia: Gyurcsány kedvenc propagandistája amerikai pénzből akarja manipulálni a gyerekeket

Tóta W. Árpád
Vágólapra másolva!
Tóta W. Árpád, Gyurcsány Ferenc egyik propagandistája olyan internetes oldalt indított, ahol a gyerekeket akarják manipulálni. Már meg is van, hogy kitől kapnak rá pénzt: nem meglepő, ugyanonnan, ahonnan a dollárbaloldal.
Vágólapra másolva!

Mint a Mandiner cikkéből kiderül: a publicista szerint „a mai politika vagy gazdaság semmivel sem veszélyesebb téma, mint a kovalens kötés vagy az Anjou-királyok kormányzása és pénzügyei. Ezek mind keményen bevasalt tananyagok – és hogy ez jól van-e így, az máris politikai ügy."

Az általuk létrehozott KisPolgár nevű telefonos, ingyenes applikációhoz a Mandiner szerint hamar bejelentkezett a támogató is, amely nem más, mint a baloldal tavalyi kampányára, egész pontosan Márki-Zay Péter mozgalmának dollárokat juttató Action For Democracy (A4D).

A szervezet vezetője, Korányi Dávid jelentette be, hogy 2023-24-ben más projektek mellett Tóta W. médiavállalkozását is támogatni fogják.

Az applikációban, amellyel az elindítók szándéka szerint "európai, öntudatos, egészségesen szkeptikus, kérdező gyerekeket" nevelnének, szóba kerül "Európa és a világ sokszínűsége", és minden olyan téma, amiben a kormányt lehet támadni.

Tóta W. Árpádot Gyurcsány Ferenc egyik kedvenc propagandistájaként is ismerik. Nagy felháborodást váltott ki, amikor a gyurcsányi megszorítások idején közpénzből az embereket kioktató videósorozatot készített arról, hogyan kell élni.