A múlt héten Magyarország ellen szavazott, most megint átkutatta a rendőrség a korrupt brüsszeli politikus irodáját

Marc Tarabella
Vágólapra másolva!
A belga rendőrség kedden házkutatást tartott az Európai Parlamentben, ahol két európai parlamenti képviselő irodáját vizsgálták át. A politikusokat a Katargate-nek nevezett, brüsszeli korrupciós botrányban korrupcióval vádolták meg - írja a Politico. A portál azt írja, hogy két szemtanú szerint több rendőr dél körül házkutatást tartott Andrea Cozzolino olasz és Marc Tarabella belga képviselő irodájában a parlament Altiero Spinelli épületének 15. emeletén.
Vágólapra másolva!

A Politico szerint Eric Van Duyse, a belga szövetségi ügyészség szóvivője megerősítette, hogy

kedden újabb házkutatásokra került sor az Európai Parlamentben.

A hatóságok mindkét képviselőt azzal vádolják, hogy kapcsolatban állnak egy állítólagos vesztegetési hálózattal, amelyben olyan országok, mint Katar és Marokkó is érintettek.

Tarabella idén február és május között hónapokat töltött börtönben és házi őrizetben. Irodáját, amelyet a rendőrség Cozzolino irodájával együtt februárban lezárt, most újra megnyitották, hogy végezhesse parlamenti munkáját.

Marc Tarabella Forrás: © European Union 2016 - Source : EP/Mathieu Cugnot

Tarabella szavazott Magyarország ellen

Arról korábban írtunk, hogy az Európai Parlament megszavazta a Magyarországot elítélő állásfoglalást, amely egy újabb szintre emeli a brüsszeli zsarolást. Ezzel próbálnak meg nyomást helyezni hazánkra annak érdekében, hogy a kormány változtassa meg békepárti álláspontját. Brüsszel célja, hogy Magyarország behódoljon és teljesítsen minden egyes követelést.

A szavazás legdöbbenetesebb eleme az volt, hogy Marc Tarabella belga EP-képviselő is szavazhatott, természetesen Magyarország ellen. Tarabellát az Európai Parlament korrupciós botránya miatt tartóztatták le, nemrég engedték ki az előzetes letartóztatásból házi őrizetbe.

A velejéig korrupt brüsszeli politikus a korrupciós helyzetre hivatkozva szavazott Magyarország ellen. Egészen elképesztő arcátlanság.

Újra munkába állnak a korrupt politikusok Brüsszelben

A Politico szerint Cozzolino továbbra is fellebbez az Olaszországból Belgiumnak történő kiadatása ellen, és irodája a keddi újabb razziák után is zárva maradt.

Letartóztatásuk után mindkét képviselőt kizárták a Szocialisták és Demokraták frakciójából. Mindvégig ártatlanságukat hangoztatták.

Ahogyan arról korábban az Origo is beszámolt, a botrányban korrupcióval vádolt másik jelenlegi európai parlamenti képviselő, Eva Kailit is kiengedték, és megpróbál újra munkába állni.

Eva Kaili Forrás: Facebook

A Parlament sajtószolgálata nem kívánta kommentálni a razziákat, csak annyit jegyzett meg, hogy