Ilyen meghívót küldenek III. Károly és Kamilla koronázására - fotó

III. Károly brit király és a brit Kamilla királyné 2023. március 13-án,  a Nemzetközösség napjának szertartásán vett részt a Westminsteri apátságban
Vágólapra másolva!
Kétezer meghívót küldött a Buckingham-palota III. Károly, az Egyesült Királyság uralkodója és felesége, Kamilla egy hónap múlva esedékes koronázására.
Vágólapra másolva!

Az udvar szerdán be is mutatta a nyilvánosságnak a hivatalos meghívót, amelynek grafikáján a természeti környezet a fő motívum. A palota külön hangsúlyozta, hogy a meghívókat újrahasznosított papírra nyomtatták.

A király édesanyja, II. Erzsébet királynő életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án halt meg nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Halálának pillanata óta Károly volt trónörökös a brit uralkodó, koronázása május 6-án lesz az ősi londoni koronázó templomban, a Westminster-apátságban.

Ugyanaznap feleségét, Kamillát is megkoronázzák, mivel a brit monarchikus szokásjog alapján a mindenkori király házastársát a "Queen Consort", vagyis az uralkodó királynői rangú hitvese cím és külön királynői korona illeti meg. A férfi uralkodó hitvesét ugyanúgy felségnek kell szólítani, mint a királyt.

A Buckingham-palota által szerdán bemutatott koronázási meghívó azonban ehhez képest is lényeges módosítást tartalmaz.

III. Károly felesége ugyanis az eddigi hivatalos titulusokban alkalmazott "Camilla, Queen Consort" helyett "Queen Camilla", vagyis Kamilla királynő néven szerepel a meghívó szövegében.

A "Consort" megjelölés feltűnő elhagyása valószínűleg azt jelzi, hogy Kamilla a koronázás után nem csupán az uralkodó hitveseként, hanem

saját jogán is királynői címre és megszólításra tarthat igényt.

A meghívón - amely Andrew Jamieson neves illusztrátor munkája - a természeti környezet az elsődleges grafikai motívum, vadvirágokkal, madarakkal, méhekkel gazdagított összképet alkotva.
A Buckingham-palota tájékoztatása szerint mindez a tavasz, újjászületés ünnepét és az új király uralkodásának kezdetét hivatott jelképezni.

Megjelennek a meghívót díszítő színes természeti kavalkádban az Egyesült Királyság országait jelképező virágok és növények: az angol rózsa, a skót bogáncsvirág, a walesi nárcisz és az Ír-sziget védőszentje, Szent Patrik hittérítő tevékenységéhez kötődő háromlevelű lóhere is.