Drámai helyzetbe kerültek az amerikai katonák

Pocseon, 2023. március 22. Az amerikai hadsereg 2. gyaloghadosztályának katonái a Kjonggi tartománybeli Pocseonban tartott közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlaton 2023. március 22-én. Március 13-án az elmúlt öt év legnagyobb dél-koreai-amerikai hadgyakorlata kezdődött meg a térségben Szabadságpajzs (Freedom Shield) fedőnéven. MTI/EPA/Dzson Hon Kjun
Vágólapra másolva!
A Mandiner az AP-ra hivatkozva arról ír, hogy súlyos elhízást okozott a koronavírus-járvány az amerikai katonák között, amiről egy új kutatás számol be, és ez egyre súlyosabb gondokat okoz.
Vágólapra másolva!

A Mandiner azt írja, hogy a kutatás szerint

a szárazföldi erőknél majdnem tízezer aktív szolgálatban lévő szedett fel plusz kilókat 2019 februárja és 2021 júniusa között, ami a vizsgált állomány negyede.

Ugyanez a helyzet a haditengerészetnél és a tengerészgyalogságnál is.

– figyelmeztetett a kutatás vezetője, aki szerint az elhízott katonák nagyobb eséllyel sebesülnek meg. Kiszámították, hogy a hadsereg évente 650 ezer munkaórát veszít el így, ami több mint 1,5 milliárd dolláros költséget jelent.

Az amerikai hadsereg 2. gyaloghadosztályának katonái a Kjonggi tartománybeli Pocseonban tartott közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlaton 2023. március 22-én. Forrás: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

Hiányoznak az újoncok

Emlékeztetnek: a főtisztek már egy évtizede folyamatosan figyelmeztetnek a probléma súlyosságára, amin a járvány csak tovább rontott. Hangsúlyozzák, hogy a 2022-es pénzügyi év volt az első, amikor nem teljesült a kitűzött amerikai toborzási cél,

1500 újonc hiányzik.

Ennek oka, írják, hogy például

a 17 és 24 év közötti amerikaiak háromnegyede alkalmatlan a katonai szolgálatra valamilyen okból – például azért, mert túlsúlyos.

– figyelmeztetett Stephen Cheney, a tengerészgyalogság nyugalmazott dandártábornoka, aki másik jelentést írt a témában.