Megdőlt a világ leghosszabb szakáll-láncának rekordja

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokbeli Casperben megrendezett Nemzeti Szakáll- és Bajuszbajnokság résztvevőinek sikerült átadnia a múltnak az eddigi leghosszabb szakáll világrekordját. A résztvevő férfiak szakállukat összefűzve csaknem 45 méter hosszú egybefüggű szakáll-láncot alkottak, ezzel a korábbi - mindössze körülbelül 20 méteres rekord - megdőlt.
Vágólapra másolva!

A bajnokság résztvevői a The Gaslight Social bárban hajtották végre a rekordkísérletet, ami a Ford Wyoming Centerben megrendezett Nemzeti Szakáll- és Bajuszbajnokság kísérő rendezvényének adott otthont - írja a The Daily Star.

A rekorddöntés során a résztvevők szakállainak hossza elérte a 45 métert és körülbelül harminc másodpercig volt teljes a lánc.

Érdekesség, hogy a 45 méteres hosszúság egy olimpiai úszomedence hosszának felel meg.

Annak aki szeretett volna résztvenni a rekordöntési kísérletben legalább 20 centimér hosszú arcszőrzettel kellett rendelkeznie.

A bajnokság szervezői szerint a rekorddöntési kísérlet célja az volt, hogy kicsit közelebb hozza a bajnokságon résztvevő embereket egymáshoz, hiszen

az ország minden részéből jöttek megméretetni a szakálluk hosszúságát, stílusát, egyediségét a részvevők.

A korábbi rekordot a németországi Verband Deutscher Barclubs tagjai állították fel 2007-ben. Összesen 20 résztvevő segített akkor abban, hogy az egybefűzött szakállak hossza elérje a 62 láb hat hüvelyket, ami átszámolva majdnem 20 méter hosszúságot jelent.