Fegyvert fogtak az argentin alelnökre

FERNÁNDEZ DE KIRCHNER, Cristina
Buenos Aires, 2022. szeptember 2. Rendőrök Cristina Fernández argentin alelnök, korábbi államfő Buenos Aires-i otthonánál 2022.szeptember elsején, miután a támogatására szervezett virrasztás alatt egy férfi megpróbálta lelőni Fernándezt. A merénylőt effogták. MTI/EPA/EFE/Juan Ignacio Roncoroni
Vágólapra másolva!
Merényletet kíséreltek meg helyi idő szerint csütörtök este az argentin alelnök ellen. A politikus nem sérült meg, a támadót a rendőrség elfogta.
Vágólapra másolva!

Frissítés: A La Nación című lap kormányzati és biztonsági forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy a merényletkísérlet ügyében őrizetbe vett férfi neve Fernando Andrés Sabag Montiel, és brazil származású. Montiel a lap szerint 1993 óta él Argentínában.

A Clarín úgy tudja, hogy Montiel ellen 2021-ben vádat emeltek engedély nélküli lőfegyverbirtoklás miatt, és egy nagy méretű kés is volt nála, állítása szerint önvédelmi célból. A gyanúsított testén több, a viking és a germán mondakör szimbólumaiként ismert tetoválás látható, valamint az SS által is használt fekete nap jelképe.

A La Nación értesülése szerint Montiel a közösségi médiában több szélsőséges csoportot is követett, ám profilja azóta elérhetetlenné vált.

Korábban írtuk:

A merényletkísérlet Cristina Fernández de Kirchner otthona előtt történt, ahol az alelnök éppen híveit fogadta, akik azért gyűltek össze, hogy támogatásukat fejezzék ki a korrupcióval gyanúsított politikus felé.

Sajtóértesülések szerint

a támadó egyenesen Kirchnerre szegezte a fegyvert.

Az ügyben megszólaló Alberto Fernández elnök azt mondta,

a fegyver meg volt töltve, és a gyanúsított meg is próbálta elsütni,

viszont egyelőre tisztázatlan okok miatt nem sült el, és az alelnök csupán ennek köszönheti életét.

Rendőrök Cristina Fernández argentin alelnök, korábbi államfő Buenos Aires-i otthonánál 2022.szeptember elsején Forrás: MTI/EPA/EFE/Juan Ignacio Roncoroni

"A támadást a lehető leghatározottabban el kell ítélnie egész Argentínának, beleértve az összes politikai erőt, mert a demokráciánkat érinti" - fogalmazott televíziós beszédében az elnök, aki egyébként péntekre munkaszüneti napot hirdetett a merényletkísérlet miatt.

- szögezte le.

Sergio Massa gazdasági miniszter gyilkossági kísérletnek nevezte az esetet Twitteren, és szintén óva intett attól, hogy "a gyűlölet és az erőszak elharapózzon a vitás ügyekben".

Cristina Fernandez az otthona előtt Buenos Airesben 2022. augusztus 29-én Forrás: AFP/Luis Robayo

A rendőrség azt közölte, hogy a merényletkísérlet gyanújában őrizetbe vett férfi brazil származású, de a személyazonosságát nem közölték - írja az ABC.

Az ügy miatt megdöbbenését fejezte ki több ellenzéki politikus is, több latin-amerikai ország pedig szolidaritásáról biztosította az alelnököt, aki 2007 és 2015 között az ország elnöke volt.

Cristina Fernández de Kirchnerre az előző héten 12 év börtön és közhivataltól eltiltás kiszabását kezdeményezte az ügyészség,

mert a vád szerint 1 milliárd dollárnak megfelelő összeggel károsította meg az országot bűnszervezet irányításával, melyen keresztül jogellenesen egyik barátjának és szövetségesének ítéltek oda 51 útépítési közbeszerzést.