Brutális, 92 százalékos áremelést tervez a bécsi távhőcég

távhő, távfűtés, radiátor, fűtőtest
Vágólapra másolva!
A Wien Energie hivatalos kérelmet terjesztett be az illetékes hatósághoz annak érdekében, hogy 92 százalékkal megemelhesse a lakossági távhőszolgáltatás tarifáit. Az elképesztő emelést a gázárak növekedésével indokolják.
Vágólapra másolva!

Mintegy 92 százalékkal emelné a távhőszolgáltatás árát a Wien Energie Bécsben.

A vállalat szerint az emelésre elsősorban a gáz árának emelkedése miatt van szükség.

Michael Ludwig (SPÖ) bécsi polgármester az emelés miatt csütörtökön támogatást ígért a fogyasztóknak, Magnus Brunner (ÖVP) pénzügyminiszter pedig pénteken bírálta a távhőcég tervezett lépését. Úgy fogalmazott: az állam, az államhoz kötődő vállalatok, a városok és azok cégei

nem profitálhatnak a válságból.

A tervezett intézkedés nem csak az ellenzék, hanem a szakszervezetek körében is nagy elégedetlenséget váltott ki.

A Wien Energie 92 százalékos tarifaemeléssel kapcsolatos kérelmét jelenleg vizsgálják a hatóságok.

A vállalat közben bejelentette: elkezdtek „gondolkodni” olyan beruházásokon, amelyeknek köszönhetően megkerülhető a gázfelhasználás, de ezekből az optimista tervek szerint is csak 2030-ra lehet valami – és akkor is csak a háztartások kevesebb mint harmadát tudnák gáz felhasználása nélkül kiszolgálni. A Wien Energie jelenleg 440 ezer bécsi háztartást lát el.

Magyarországon – a rezsicsökkentésnek köszönhetően – a magyarokat ez idáig kevésbé érintette az árak háború miatti drasztikus emelkedése.

A kormányzati intézkedéseknek és a hosszú távú orosz gázszerződéseknek is köszönhetően a lakossági gáz ára sem emelkedett.