Botrány lett abból Romániában, hogy a helyi hokiválogatott magyar játékosai elénekelték a székely himnuszt

magyar-székely zászló
Gyimesbükk, 2018. május 20. Magyar és székely zászlók a kontumáci Nagyboldogasszony-kápolnánál a székelyföldi Gyimesbükkön, ahol misét tartottak pünkösdvasárnap, 2018 május 20-án. A zarándokok előző nap a csíksomlyói búcsúban, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepén vettek részt. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Erdélyi magyar sajtóbeszámolók alapján elég nagy botrány tört ki Romániában annak kapcsán, hogy divízió 1/A jégkorong világbajnokság zárónapján a többségében székelyföldi magyarokból álló romániai válogatott játékosai a magyar csapattal karöltve elénekelték a székely himnuszt. Ez ellen elsőként Sorin Grindeanu szociáldemokrata kormányfőhelyettes, egykori bukott miniszterelnök tiltakozott. Később kiderült, hogy a meccsen jelen volt Tánczos Barna, Románia magyar, RMDSZ-es környezetvédelmi minisztere, aki történetesen a magyar szektorban szurkolt. Ennek kapcsán a szélsőjobboldali AUR politikusai magyarellenes hangulatkeltésbe kezdtek. A székely himnusz énelkése miatt a Román Jégkorong Szövetség vizsgálatot indított, a bukaresti kormánykoalíció egyik pártjának alelnöke pedig kezdeményezte Tánczos leváltását. 
Vágólapra másolva!

A Maszol.ro beszámolója alapján a Szlovéniában megrendezett divízió 1/A jégkorong világbajnokság zárónapján Románia 4–2 arányban kikapott Magyarországtól, és pont nélküli utolsóként kiesett a csoportból. A Gazeta Sporturilor hírportálnál nem a romániai válogatott gyatra szereplése verte ki a biztosítékot, hanem az, hogy

a mérkőzés végén a játékosok, a magyar csapat tagjaival közösen elénekelték a székely himnuszt.

Az alábbi, a helyszínen készült videó szerint a székely himnusz énelkése 1:20-tól kezdődik.

A lap „Botrányos pillanat: a román válogatott az úgynevezett Székelyföld himnuszát énekelte..." című beszámolója szerint a csapat három, román nemzetiségű tagja nem vett részt a közös éneklésben, de a honosított játékosok a magyarokkal együtt énekeltek.

A Gazeta Sporturilor munkatársai állítólag megkeresték az ügyben a magyar nemzetiségű, RMDSZ-es Novák Eduárd sportminisztert, de nem érték el.

Az eset kapcsán első politikusként Sorin Grindeanu, a román kormány szociáldemokrata (PSD) kormányfőhelyettese állt bele a botránykeltésbe. Grindeanuról azt kell tudni, hogy 2017-ben fél éven át miniszterelnök volt, de a saját parttársai bizalmatlansági indítvánnyal buktatták meg.

A Főtér.ro cikke alapján a politikai azt írta a közösségi oldalán: „Temesváriként tökéletesen megértem, milyen egy multikulturális és többnemzetiségű közösségben élni, amelyben mindenkit tisztelnek. Azonban képtelen vagyok megérteni és tolerálni a román válogatott jégkorongozóinak gyalázatos gesztusát, akik a Székelyföld úgynevezett himnuszát énekelték. Ez sértés és a tisztelet szégyentelen hiánya Romániával, a románokkal és a trikolórral szemben. És remélem, a dolgok nem maradnak büntetlenül. Arra kérem a Román Jégkoronszövetséget, a Sportminisztériumot és az összes felelős tényezőt, hogy tegyen sürgős lépéseket a lehető legsúlyosabb szankciók meghozatalára a minősíthetetlen gesztus után. Aki nem tiszteli Romániát, nincs mit keresnie a piros-sárga-kék mezben! Számunkra ezek a színek jelentenek mindent".

Sajtóinformációk alapján

a meccsen jelen volt Tánczos Barna, Románia magyar, RMDSZ-es környezetvédelmi minisztere, aki a magyar szurkolóknak fenntartott részlegen foglalt helyet.

Erre a következőképpen reagált Dan Tanasă, a szélsőjobboldali AUR egyik magyarellenes parlamenti képviselője a Facebookon: „Ez az alak a román és nem a magyar kormány tagja, a román államtól kapja a fizetését. A viselkedésével megsértette a román nemzetet".

Hasonló véleményt fogalmazott meg az AUR vezetője, George Simion is, aki szerint „Székelyföld egy mesterséges képződmény, amelynek a himnuszát nem szabad elénekelni nemzetközi sporteseményeken".

Tánczos Barna korábban egyébként a Román Jégkorong Szövetség elnöke volt.

A magyar politikus a történek kapcsán azt írta a közösségi oldalán: „Igen, ott voltam a hétvégén a Ljubljanában rendezett jégkorong-világbajnokságon, hogy a helyszínen buzdítsam a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi és brassói hokisokat, akik mindent megtettek azért, hogy Románia válogatottja bent maradjon a divízió I/A csoportjában. Több száz Hargita, Kovászna és Brassó megyei szurkolóval drukkoltunk együtt, akik tanúi akartak lenni egy történelmi eredménynek. Sajnos nem sikerült. Sok játékost személyesen ismerek, a barátaim. Tudom, hogy egyetlen céljuk volt, az, hogy Románia tartsa meg a helyét ebben a csoportban. A sajtóban megjelent információkkal kapcsolatban, miszerint a magyar lelátóról néztem a meccset, el kell mondanom, hogy még a román szurkolók is a magyar lelátóról nézték a meccset. Tőlem pár méterre szurkolt egy román család is, akik mindannyian a román válogatott mezét viselték. Megjegyzem, én a kedvenc csapatom, a román bajnok Csíkszeredai Sportklub mezét viseltem" – olvasható a bejegyzésben.

A román szövetség vizsgálatot indít a székely himnusz eléneklése miatt

Az MTI közlése alapján Alexandru Hălăucă, a Román Jégkorong Szövetség elnöke bejelentette:

sürgősen összehívja a szervezet ügyvezető testületét, hogy vizsgálja meg azokat a felvételeket, amelyek szerint a román válogatott magyar nemzetiségű tagjai a magyar válogatott tagjaival és a magyar szurkolókkal együtt elénekelték a székely himnuszt vasárnap.

A Csíkszeredai Sportklub Szurkolók Egyesülete a történeteket egy magyarellenes kampánynak minősítette, külön kiemelve a román sportújságírás elfogult, nacionalista berögződéseit.

Frissítés:

Leváltanák Tánczos Barnát, mivel a magyar szektorból nézte a mérkőzést

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az ukrajnai háború összefüggésében „tűrhetetlen provokációnak" nevezte a himnuszéneklést. Kijelentette:

Adrian Cozma, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik alelnöke

azt kérte Nicolae Ciucă miniszterelnöktől, váltsa le tisztségéből Tánczos Barna környezetvédelmi minisztert,

aki a nézőtér magyar szektorában nézte végig a mérkőzést.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!