Több mint 11 tonna szemetet szedtek ki az egyik leghíresebb amerikai tóból

Tahoe-tó nevada
Vágólapra másolva!
Egy éven át több mint 11 tonna szemetet hoztak fel búvárok a Sierra Nevada világhírű hegyi tavából, a Tahoe-ból.
Vágólapra másolva!

A tavaly május óta Észak-Amerika legnagyobb alpesi tava 115 kilométeres partvonalán a búvárok és az önkéntesek felszínre hoztak 11 339 kilogramm szemetet, majd gondosan átválogatták és feljegyezték az egyes darabok megtalálási helyét és típusát.

A héten véget ért több tucat merüléssel a Kalifornia és Nevada államok határán fekvő hegyi tó szemete és egyéb szennyezőanyagi forrásairól és az általuk okozott károkról akartak többet megtudni.

A Sierra Nevada tetején található tó annyi vizet tárol, amennyivel Kalifornia teljes területét 36 centiméternyi vízzel lehetne borítani.

A tópart első kaszinóját 1902-ben építették, lóversenypályáját 1907-ben, majd hatalmas vízparti villák következtek, egyikükben forgatták a Keresztapa című film második részének sok jelenetét.

A tótisztítás szervezői szerint a helyi lakosok legtöbbször azt kérdezték tőlük, vajon találkoztak-e az északi part mentén gengszterek maradványaival.

Ott veszítette el játékengedélyét Frank Sinatra világhírű amerikai énekes, mert a hatvanas években Cal Neva nevű hotel-kaszinójában a szervezett bűnözés vezetőivel barátkozott.

A felszínre hozott szemét leginkább palackokból, autógumikból, horgászfelszerelésből és napszemüvegekből állt, azonban a projektet indító nonprofit csoport, a Clean Up the Lake alapítója, Colin West szerint meglepetések is akadtak.

A szemétbúvárok úgy vélik, hajóroncsdeszkákat láttak a Dead Man's Point közelében, ahol a törzsi legendák szerint él a Loch Ness-ihez hasonló szörny - amelyet később Tahoe Tessie-nek neveztek el - a Cave Rock alatt.

Ráakadtak pár Szemetelni tilos-táblára is, motorblokkokra, lámpaoszlopokra, egy gyémántgyűrűre, és vicces műanyag baglyokra, melyeket a hajókra helyeznek, hogy elriasszák a madarakat

- mondta West.

Mind a 189, nyolc méter mélységbe ereszkedő búvármerülést GPS-szel kísérték, és a szemetet nagy gonddal osztották kategóriákba.

A tudósok még kutatják, milyen mértékű károkat okoz a műanyagokból származó mikroszemcse-szennyezés.

Zoe Harrold biokémikus, a renói Desert Research Institute (sivatagkutató intézet) vezető tudósa 2019-ben dokumentálta az első mikroműanyagokat a Tahoe-ban. Ő volt a vezető szerzője a tótisztítás 2021-es, tíz kilométeres próbamunkájának.

- írta Harrold.