Az amerikai női fociválogatott sztárja rá akarta kényszeríteni a játékosokat a térdelésre

Horizontal
Megan Rapinoe, a világbajnok amerikai csapat sztárjátékosa lett a nyári torna társgólkirálya
Vágólapra másolva!
A Goal nevű újságnak nemrég nyilatkozatot tett az amerikai női fociválogatott korábbi kapusa, Hope Solo, aki többek között arról beszélt, hogy örült annak, amikor abbahagyták az amerikai himnusz lejátszását a mérkőzések előtt, hiszen így el lehetett kerülni az abból eredő konfliktusokat, hogy bizonyos játékosok térdeltek, míg mások álltak a himnusz alatt.
Vágólapra másolva!

Hope Solo elmondta azt is, hogy Megan Rapinoe, a csapat sztárja és a radikális baloldali woke mozgalom egyik legjelentősebb arca, ráakarta kényszeríteni a csapatra, hogy mindenki egységesen térdeljen le az amerikai himnusz alatt.

Solo hozzátette, hogy szerinte mindenkinek jogában áll eldönteni, hogy állni vagy térdelni akar, mostanában pedig kifejezetten nehéz a sportolóknak, mivel a politika soha nem látott mértékben jelenik meg a sporteseményeken.

Megan Rapinoe Forrás: AFP/Franck Fife

Solo kiemelte, hogy véleménye szerint a csapat mindig elfogadó volt a játékosokkal és senkit sem diszkrimináltak, viszont a térdekés egy nagyon megosztó dolog.

Az amerikai válogatott korábbi kapusa úgy gondolja, hogy egy sportcsapat legfőbb feladata az lenne, hogy a győzelemre koncentráljon, nem pedig a politikai jellegű megmozdulásokra és üzenetekre.