Bankrablók túszokat kötöztek autóikra, élő pajzsnak használva őket

brazil bankrablók
Vágólapra másolva!
Augusztus 30-án hajnalban egy húszfős bűnbanda rabolt ki három bankot a brazíliai Aracatuba-ban. A rablók gépfegyverekkel, bombákkal, drónokkal felfegyverkezve megtámadták még a helyi rendőrkapitányságot is. Autókat gyújtottak fel, hogy a rendőrség előrenyomulását megakadályozzák, valamint túszokat kötöttek az autóikhoz, élő pajzsként használva. A rajtaütésben legalább hárman meghaltak - írja a Dailymail.
Vágólapra másolva!

Az esetről videó is készült, amelyen az látható, hogy

túszokat sétáltatnak végig az utcán, majd őket az autóik tetejére, illetve motorháztetőjéhez kötözik.

A menekülés során bombákat szórtak szét, hogy a rendőrség ne bírja őket követni.

A rajtaütésben legalább hárman meghaltak, további négyen megsérültek,

köztük egy 25 éves kerékpáros, aki véletlenül felrobbantotta az egyik közeli bombát, ő súlyos lábsérülést szenvedett.

A rablást követően a rendőrség az egész várost lezárta,

a bombák hatástalanításáig a lakosok nem léphetnek az utcákra. A robbanószerkezetek speciális távolságérzékelővel vannak ellátva, így akkor lépnek működésbe, ha valaki túl közel megy hozzájuk.

A hétfői támadás előtt a legutóbbi hasonló eseményre tavaly júliusban került sor Botucatuban, ahol 40 fegyveres portyázó megtámadta a város három bankfiókját és egyiküket robbanószerrel megsemmisítette, túszokat ejtettek és lőni kezdtek a rendőrségre.

Araçatuba polgármestere, Dilador Borges elmondta, hogy a rendőrség kénytelen volt visszahátrálni, mivel nem akartak polgári áldozatokat.

A biztonsági erők azóta újra átvették az irányítást a belváros felett, de nem világos, hogy mi lett a túszok sorsa

- mondta. Egyelőre az sem világos, hogy a rablóknak mennyi pénzt sikerült ellopniuk. Az eset körülményeit a rendőrség még vizsgálja.