Az egészségügyi rendszer összeomlásától tartanak Tunéziában

pandemic Horizontal
Gyakorlatilag elérték az ellátórendszer befogadóképességének határát
Vágólapra másolva!
Az egészségügyi ellátórendszer összeomlására figyelmeztetett a koronavírus-fertőzés gyors terjedése miatt egy tunéziai politikus csütörtökön. Nisszaf ben Alaja egészségügyi minisztériumi szóvivő katasztrofálisnak nevezte a járványhelyzetet a helyi rádiónak adott interjúban.
Vágólapra másolva!

A szóvivő elismerte, hogy az intézmények nem tudnak megbirkózni a fertőzöttek növekvő számával, nehezen találni üres kórházi ágyat, és országszerte hiány van kialakulóban orvosi oxigénből is.

Szerdán az egészségügyi hatóságok közel tízezer új fertőzöttet és 134 halálos áldozatot jelentettek, a járvány kezdete óta ezek a legmagasabb adatok.

Gyakorlatilag elérték az ellátórendszer befogadóképességének határát Forrás: AFP/Fethi Belaid

A kormány ezt követően

július 31-éig meghosszabbította az éjszakai kijárási tilalmat hat tartományban,

továbbá korlátozta az egyes régiók közötti utazást.

Az észak-afrikai országban - amely a járvány első hullámát viszonylag jól átvészelte - eddig 464 914 fertőzöttet regisztráltak, a járványnak 15 735 igazolt halálos áldozata van.

Az oltási kampány egyelőre lassan halad, a körülbelül 3 millió oltásra regisztráltból eddig 608 332-en kapták meg a vakcina mindkét adagját.