Maurice Abibu Sakapela újságíróknak azt is elmondta, hogy az ügyben nyomozás indult, és több embert már letartóztattak.
A pénteki baleset - amelynek 237 túlélője van - vélhetően a túlzsúfoltság és a Kisanganiból Basoko felé tartó hajó rossz állapota miatt történt.
Az országban gyakoriak a halálos áldozatokkal is járó kompbalesetek.
Az elöregedett hajókon többnyire nincs elegendő mentőmellény, az utasok közül pedig sokan nem tudnak úszni.
A Félix Tshisekedi kongói elnök által 2019-ben aláírt rendelet mentőmellény viselésére kötelezi az utasokat, de a rendelkezést többnyire nem tartják be.
A 2,3 millió négyzetkilométeres országnak nincs jelentős úthálózata, így a forgalom nagy része az Afrika második leghosszabb folyójának számító Kongón és a mellékfolyóin halad keresztül.