66 év után kapott meg egy képeslapot egy angol nyugdíjas

képeslap Chris Harmon
Vágólapra másolva!
Több mint 60 év után kapott meg egy neki szánt képeslapot egy angol nyugdíjas. A 75 éves Chris Harmonnak egy Amerikában élő levelezőpartnere írta az üzenetet, amit 1955-ben adott postára.
Vágólapra másolva!

66 év után kapott meg egy képeslapot egy angol nyugdíjas. A 75 éves Chris Harmonnak egy gyerekori levelezőtársa küldte a lapot az Egyesült Államokból, és 1955-ben adta postára - írja a Metro.

A cikk szerint a képeslap különös módon egy Dorsetben található charity shopban bukkant fel nemrég, ahova egy adomány részeként érkezett. Itt szúrta ki egy lelkes önkéntes, hogy a lapot Chris Harmonnak címezték, és

megkereste a most 75 éves férfit a Facebook-on.

A '70-es évekig leveleztek

A levélből kiderül, hogy a feladó, Fred Kendal szerencsésen megkapta a neki küldött holland papucsot, és megígérte, hogy az akkor tíz éves Chrisnek küld majd születésnapi ajándékot.

A két férfi egészen az 1970-es évekig levelezett egymással,

ezután azonban megszakadt a kapcsolat. Chris egy 2007-es amerikai látogatása során próbálta felkutatni a New Jersey-ben élő Kendallt, azonban kiderült, hogy egykori levelezőpartnere néhány évvel korábban meghalt.

Chris Harmon azt mondta, fogalma sincs, hogyan került a dorseti boltba a képeslap, de nagyon hálás az önkénteseknek, akik segítettek neki eljuttatni.