Megint éhínség fenyeget Jemenben

Vágólapra másolva!
Több millió férfit, nőt és gyermeket fenyeget éhínség a polgárháború sújtotta Jemenben - figyelmeztetett David Beasley, az Élelmezési Világszervezet (WFP) főigazgatója szerdán, ismételten sürgetve a térség ellátására szánt finanszírozás növelését.
Vágólapra másolva!

"Már a visszaszámlálás folyik a katasztrófához" - fogalmazott Beasley az ENSZ Biztonsági Tanácsában. "Semmi kétségem afelől, hogy néhány röpke hónapon belül Jemen pusztító éhínségbe süllyed, ha úgy döntünk, hogy elfordítjuk tekintetünket róla" - jelentette ki. Az ENSZ a világ legsúlyosabb humanitárius válságaként jellemzi a jemenit, hiszen az országban a lakosság 80 százaléka szorul segélyre.

Mark Lowcock, az ENSZ humanitárius ügyek összehangolásáért felelős irodájának vezetője felszólalásában emlékeztetett, hogy

két éve már sikerült egyszer megakadályozniuk az éhínséget az országban.

Leszögezte, hogy a segélyműveletek finanszírozásának növelése a leggyorsabb és leghatékonyabb módja, hogy elejét vegyék a katasztrófának.

Lowcock szerint a világszervezet a szükséges összeg alig felét kapta meg, vagyis mintegy másfél milliárd dollárt a jemeni humanitárius műveletekhez. Tavaly az ENSZ hárommilliárd dollárt gyűjtött össze erre a célra.

2014 óta dúl polgárháború

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború a húszi síita felkelők és a rijádi száműzetésben élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket 2015 óta támogat a Szaúd-Arábia által vezetett koalíció. Szaúd-Arábia attól tart, hogy regionális riválisa, Irán komolyabban megvetheti a lábát az Arab-félszigeten a síita felkelők térnyerésének következtében.

A világsajtóban rendszeresen idézett adatok szerint a jemeni polgárháborúban több mint százezren vesztették életüket, és milliók váltak földönfutóvá.