Komoly gazdasági válságba kerülhetett Észak-Korea

Keszong, 2020. június 17.
Az észak-koreai kormány által közreadott kép a keszongi Korea-közi összekötő iroda felrobbantásáról 2020. június 16-án. Phenjan fontolóra vette a hadsereg bevonulását a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe, valamint a Szö
Keszong, 2020. június 17. Az észak-koreai kormány által közreadott kép a keszongi Korea-közi összekötő iroda felrobbantásáról 2020. június 16-án. Phenjan fontolóra vette a hadsereg bevonulását a két Koreát elválasztó fegyvermentes övezetbe, valamint a Szöullal folytatott hivatalos kommunikációs kapcsolatok megszakítását. A múlt héten Észak-Korea "ellenségnek" kiáltotta ki Dél-Koreát, és fogadkozott, hogy mindenfajta kommunikációs csatornát felszámol a dél-koreai aktivisták röpiratos kampánya miatt. MTI/AP/KCNA/KNS
Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány miatt nagyon komoly gazdasági válságba kerülhetett Észak-Korea, ez állhat annak hátterében, hogy az ország megint fenyegetéseket fogalmazott meg - mondta Salát Gergely Ázsia-szakértő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

A műsorban felidézték, hogy

Észak-Korea nemrégiben felrobbantotta a keszongi Korea-közi összekötő irodát, és katonákat vezényelt korábban kiürített őrhelyekre a demilitarizált övezetben.

Salát Gergely elmondta, a koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkent a kínai kereskedelmi forgalom, és ez nagy hatással volt az észak-koreai gazdasági helyzetre.

Az észak-koreai kormány által közreadott kép a keszongi Korea-közi összekötő iroda felrobbantásáról 2020. június 16-án Forrás: MTI/AP/KCNA/KNS/-

Ezért fenyegetésekkel próbálnak engedményeket és a szankciók feloldását kikényszeríteni Dél-Koreától, illetve az Egyesült Államoktól.

Salát Gergely hozzátette, hogy az északiak azt várják déli szomszédjuktól, hogy megpuhítsák az Egyesült Államokat a rendkívül szigorú szankciók enyhítése érdekében.