Az al-Kaida egyik vezetőjének felesége jelentős kártérítést kap Londontól

Al-Kaida, radikális iszlamista terrorszervezet, zászló
Vágólapra másolva!
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) döntése értelmében az Egyesült Királyság megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8. cikkelyét – ami a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot deklarálja –, mivel az egyik brit reptéren megállították egy szélsőséges migráns hátterű iszlamista feleségét, Sylvie Beghalt, és feltettek neki néhány kérdést. A nő éppen Franciaországból utazott az Egyesült Királyságba, miután meglátogatta a terrorizmusért elítélt, éppen börtönbüntetését töltő férjét, az al-Kaida egyik vezetőjét.
Vágólapra másolva!

Sylvie Beghal még 2011-ben Franciaországba utazott három gyerekével együtt, hogy meglátogathassák a családfőt, Djamel Beghalt, aki az al-Kaida terrorszervezet egyik vezetője volt.

Az algériai migráns hátterű férfi a kapocs a túszejtő Amedy Coulibaly és a Charlie Hebdo elleni vérengzés elkövetője, Chérif Kouachi között.

Ők voltak a legelkötelezettebb követői Beghalnak – írja a 888.hu a The Telegraph információira hivatkozva.

Korábban mindkét terrorista járt Djamel Beghal dél-franciaországi otthonában.

Cherif Kouachi 12 embert ölt meg, ameddig Amedy Coulibaly lelőtt egy rendőrt, majd egy kóser szupermarket négy vásárlójával is végzett.

A hatóságok szerint a férfi a Finsbury Park Mecsetben radikalizálódott Abu Hamza és Abu Qatada hatására.

Állítólag Afganisztánban is járt, ahol Oszama bin Ladentől kapott parancsokat.

Beghalt 2009-ben tiltották ki az Egyesült Királyságból, miután elítélték, mivel támadást szervezett az Egyesült Államok párizsi nagykövetsége ellen.

A férfi feleségét az East Midlands Repülőtéren állították meg, amikor Franciaországból hazarepült.

Sylvie Beghal azt kifogásolta, hogy megalapozott gyanú nélkül tartotta őt vissza a reptéri rendőrség, ezzel pedig sérült a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való joga.

A nő egyébként nem volt hajlandó válaszolni egyetlenegy kérdésre sem

ügyvédje jelenléte nélkül.

Megengedték neki, hogy beszéljen vele telefonon, majd 30 perc múlva szabadon is engedték.

A rendőrség elmondása szerint azért akarták kihallgatni, mert

Egyébként 2015-ben a brit legfelsőbb bíróság elítélte Sylvie Beghalt a terrorizmusellenes törvények alapján, mivel nem volt hajlandó együttműködni a hatóságokkal.

A jogszabályok szerint a rendőrség akár 9 órán keresztül is fogva tarthatja a gyanús személyt, és kikérdezheti vélhető terrorista akciókban betöltött szerepéről.

Az iszlamista feleség ügye ezért 2016 januárjában az EJEB elé került,

a szervezet viszont csak a múlt héten hozta meg a döntését.

Mivel az Emberi Jogok Európai Bírósága a nő javára döntött, ezért az Egyesült Királyságnak végül 21 532 fontot, azaz

több mint 11 millió forintot kell fizetnie Sylvie Beghalnak.

A párizsi támadások merénylőit kiképző és terroristasejteket összekötő Djamel Beghal felesége már több millió forintjába került a brit adófizetőknek.

A francia állampolgárságú, migráns hátterű nő azért érkezett Nagy-Britanniába, mert

Franciaországot túlságosan „világinak” tartotta, „muszlimabb környezetben” szerette volna felnevelni gyerekeit.

Beghal asszonynak nem kellett fizetnie a lakásáért, és családját is támogatták, mivel két, 18 év alatti gyermekkel érkezett az országba.

A The Telegraph két évvel ezelőtti számításai szerint már akkor több mint 62 millió forintot költöttek rá a britek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!