3,5 tonna kokaint foglaltak le Venezuelában

kokain, drog, Kokaint tartalmazó csomagokat őriznek kolumbiai katonák a kolumbiai Tumaco repülőterén
Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A helyi állami televízió beszámolója szerint a kábítószer a mexikói Los Zetas drogkartell révén jutott be az országba. A hatóságok Carabobo, Táchira és Vargas szövetségi államokban végrehajtott műveleteik során összesen 3,7 tonna kábítószert foglaltak le - elsősorban kokaint -, továbbá őrizetbe vettek tíz embert.

Volt ennél nagyobb fogás is: 2013-ban a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők nevű gerillaszervezet 3,9 tonna kokainját foglalták le egy őserdőben Forrás: MTI/EPA/Juan Manuel Barrero Bueno

Néstor Reverol, a venezuelai nemzeti gárda parancsnoka elmondta, hogy az első nagyobb fogásuk a Kolumbiával határos Táchira államban, Urena határátkelőhelyen volt, ahol 154 kis kaucsukzacskóba csomagolt kábítószerre bukkantak. A küldeményt egy raktárba kellett volna szállítani, amelynek vezetőjét őrizetbe vették, akárcsak a szállítmány kísérőit.

A venezuelai nemzeti gárda információi szerint a kokaint közép-amerikai országokba próbálták meg eljuttatni, hogy onnan Mexikón keresztül továbbvigyék az Egyesült Államokba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!