Washington 400 millió dollárt fizetett a túszokért Iránnak

Vágólapra másolva!
Hivatalosan egy 1979-es fegyverüzlet elmaradt „részlete” az a 400 millió dollár, amit az év elején Washington átutalt Teheránnak, ám most elismerték, hogy az összeggel „ösztönözték” Iránt öt, fogva tartott amerikai állampolgár elengedésében.
Vágólapra másolva!

Az amerikai külügyminisztérium közvetve elismerte, hogy

az a 400 millió dolláros összeg, amelyet Washington januárban átadott Iránnak, az amerikai túszok szabadon bocsátását segítette elő.

A Wall Street Journal azt írta, hogy a pénz átutalását az amerikai foglyokat szállító repülőgép elindulásától tették függővé.

Ösztönzésnek szánták a pénzt

John Kirby külügyi szóvivő egy erre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva zavartan azt mondta, hogy a 400 millió dollárt - 110 milliárd forint - „ösztönzésnek” használták az öt fogva tartott amerikai állampolgár szabadon engedéséhez. Az öt amerikait Teherán januárban bocsátotta szabadon annak fejében, hogy Washington is szabadon enged hét iráni állampolgárt.

Szabadon engedték az újságírót is

Januárban, mint arról az Origo is beszámolt, több amerikai-iráni kettős állampolgárt engedtek szabadon Teheránban, közöttük volt Jason Rezaian, a Washington Post újságírója is. Jason Rezaiant több mint egy évig tartották fogva egy teheráni börtönben kémkedés és iszlámellenes propaganda terjesztésének vádjával. Az újságíró hét hónapot töltött előzetes letartóztatásban, amíg a közelebbről ki sem fejtett vádpontok az ügyében eljáró bíróság elé kerültek, ezalatt nem beszélhetett családtagjaival és ügyvédjével sem. A szabadulásáról hozott döntés egy fogolycsereprogram része lehetett a The Guardian szerint.

Az Egyesült Államok még aznap átutalt Iránnak 400 millió dollárt. Kirby ugyanakkor fontosnak tartotta hangsúlyozni: ez nem váltságdíj volt, ahogyan azt Obama elnök republikánus bírálói állítják.

A „csereügylet” azután történt, hogy Washington feloldotta az Irán ellen bevezetett nemzetközi szankciókat a Teheránnal kötött történelmi nukleáris megállapodás részeként.

A 400 milliós összeg annak az amerikai adósságnak a része, amellyel Washington egy, még az Egyesült Államok által támogatott perzsa sahhal kötött, de az iráni forradalom 1979-es győzelmét követően meg nem valósult fegyverüzlet miatt tartozik a perzsa államnak. Erről egy hágai nemzetközi választott bíróságon folyik a tárgyalás, és Washington előzetesen beleegyezett a törlesztésbe.