Tibor, a méhek barátja

Szanyi Tibor
Szanyi Tibor, MSZP
Vágólapra másolva!
Ha kipusztulnak a méhek, abba belehal az emberiség is – figyelmeztetett Szanyi Tibor szocialista EP-képviselő. Bár igen fontos a méztermelés is, a méhek haszna kevésbé ebben rejlik, hanem sokkal inkább a növények beporzásában – mondta.
Vágólapra másolva!

Ha kipusztulnak a méhek, abba belehal az emberiség is – mondta Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője Brüsszelben, a méhek európai hete keretében az EU legnagyobb agrárképviseleti szövetsége, a Copa-Cogeca által szervezett tanácskozás házigazdájaként.

Szanyi beszámolt arról, hogy a tanácskozáson kifejtette:

a méhek pusztulása miatt az emberiség előbb kerülhet

az éhezés szélére, mint bármi más okból. „Bár igen fontos a méztermelés is, a méhek haszna kevésbé ebben rejlik, hanem sokkal inkább a növények beporzásában” – tette hozzá.

Szanyi Tibor szerint súlyos katasztrófával járna a méhek pusztulása Fotó: Bielik István - Origo

A tájékoztatás szerint a 23 millió európai gazdát és 22 ezer európai agrárszövetkezetet tömörítő Copa-Cogeca finn főtitkára, Pekka Pesonen hangsúlyozta, hogy az EU-ban az elmúlt 10 évben hiába növekedett a méhkasok száma 30 százalékkal, a méhek mézben mért teljesítménye nem változott, vagyis drámai a gyengülés mértéke.

Szanyi Tibor azt mondta, nem tudni pontosan, mi minden az oka a méhek egyre gyakoribb tömeges pusztulásának, de az biztos, hogy

a háttérben az emberi szennyezés is áll.

A magyar szocialista politikus felszólította az Európai Bizottságot, hogy gyorsítsa fel a méhpusztulással kapcsolatos elemzéseket és kutatási projekteket, „mert valójában versenyt futunk az idővel".