Putyin olyat mondott Amerikáról, mint még soha

Vágólapra másolva!
Oroszország bármilyen amerikai elnökkel együtt fog működni, akit 2016-ban megválasztanak – mondta Vlagyimir Putyin egy szombati interjúban. 
Vágólapra másolva!

Moszkva nem egy konkrét személlyel működik együtt.

– válaszolta arra a kérdésre, hogy kinek szurkol az amerikai elnökválasztási kampányban.

Vannak nézetkülönbségek

Az orosz elnök elismerte, hogy a biztonságpolitika terén vannak nézetkülönbségek országa és az Egyesült Államok között, és utalt arra, hogy Amerika egyoldalúan kilépett a rakétaelhárító rendszereket korlátozó szerződésből, mint mondta, "ez lényeges kérdés".

Vlagyimir Putyin méltatta az Egyesült Államokat Forrás: MTI/EPA/Ria Novosztyi/Kreml/Pool/Alekszej Druginyi

Hozzátette, egy sor egyéb nemzetközi kérdésben is eltérő a véleménye a két országnak, "ugyanakkor van köztünk valami, ami egyesít és együttműködésre késztet bennünket". Ez utóbbi kapcsán a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozását, a nemzetközi bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelmet, valamint a szegénység felszámolását célzó erőfeszítéseket említette.