Szijjártó jemeni sikertörténetről számolt be

Vágólapra másolva!
Szombatra virradóra az utolsó olyan magyarokat is sikerült evakuálni Jemenből, akik ezt kérték. A kimenekített két család hat tagja éjjel fél egykor megérkezett a jordániai Ammanba - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. 
Vágólapra másolva!

A miniszter elmondta: a hat embernek a Németországgal történt egyeztetés alapján egy, a német külügyminisztérium által koordinált mentőjárattal sikerült elhagynia az országot. Ammanban a magyar nagykövetség konzuli hivatalának munkatársai várták őket, és majd segítenek biztonságos hazautazásuk megszervezésében.

Szijjártó Péter közölte, hogy minden magyart sikerült kimenekíteni Jemenből Forrás: MTI/Kovács Attila

- közölte a miniszter. Az Egyesült Államok észak-iraki Erbílben lévő konzulátusa előtt történt pénteki öngyilkos merénylettel kapcsolatban Szijjártó Péter elmondta, hogy nincs magyar áldozata a robbantásnak.