Egyre közelebb az Iszlám Állam a szír elnökhöz

Vágólapra másolva!
A Damaszkuszban található Jarmúk palesztin menekülttáborba hatoltak be az Iszlám Állam fegyveresei. Ha elfoglalják, akkor közvetlenül fenyegethetik Basar al-Asszad elnök székhelyét.
Vágólapra másolva!

A táborban még folynak a harcok a dzsihádisták és az Ajnaf Beit al-Makdisz nevű palesztin frakció tagjai között, de az Iszlám Állam a tábor nagy részét már elfoglalta – közölte az AP amerikai hírügynökséggel Rami Abdurrahman, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet vezetője.

A dzsihádisták Damaszkusz szomszédos, ellenőrzésük alatt lévő kerületéből indították a támadást.

Heves összecsapások voltak a lázadók és a szíriai hadsereg erői között a legfontosabb jordániai határátkelő, Naszíb közelében is.

Naszíb az utolsó átkelőhely a két ország között, amely még a kormányerők kezén van.