Tízemeletnyi zuhanást élt túl

Vágólapra másolva!
Súlyos sérülésekkel, de élve megúszta az a lvivi nő, aki kiugrott a 10. emeleti lakásának erkélyéről. A zuhanást ugyanis tompította egy termetes fa.
Vágólapra másolva!

A negyvenkét éves asszony a hátrahagyott búcsúlevele alapján azzal a szándékkal vetette magát a közel 40 méteres mélységbe, hogy véget vessen az életének.

A mentősök eszméletlen állapotban, számtalan csonttöréssel és súlyos belső sérülésekkel szállították kórházba.

Látszólag harmonikus házasság

Orvosai szerint minden esélye megvan a felépülésre, mivel – bár a betonjárdára zuhant – a feje, csodával határos módon, gyakorlatilag sértetlen maradt.

Az ukrajnai kiadású Komszomolszkaja Pravda információi szerint a nő korábban teljesen kiegyensúlyozottnak tűnt, harmonikus házasságban nevelte két kiskorú gyermekét.

Egyre több az öngyilkosság

Ukrajnában az egyre nyomasztóbb a gazdasági helyzet. Az árak gyors emelkedése, a mindennapi megélhetés nehézségei egyre több családot ösztönöz arra, hogy külföldön keressen boldogulást.

Ezzel párhuzamosan ugrásszerűen megnőtt az öngyilkosságba menekülők aránya is.