Történelmi tűzvész a legnagyobb orosz könyvtárban

-
Kétszáz tűzoltó dolgozott
Vágólapra másolva!
Pénteken csaptak fel a lángok a kétezer négyzetméteres könyvtárban, a tűzoltók még szombaton sem tudták eloltani a tüzet. A becslések szerint egymillió történelmi dokumentum veszett oda, nem véletlen, hogy a veszteséget Vlagyimir Fortov az Orosz Tudományos Akadémia elnöke úgy jellemezte: ami történt, az a kultúra Csernobilja.
Vágólapra másolva!

Az 1918-ban alapított könyvtárban mintegy tízmillió dokumentumot tároltak, a legrégebbiek a XVI. századból származtak. A gyűjtemény mintegy tizenöt százaléka károsult, nagy része nem is a tűz, hanem az oltás során használt víz miatt.

Vlagyimir Fortov az Orosz Tudományos Akadémia elnöke azt mondta, hatalmas veszteség érte a tudományt, olyan gyűjtemény károsult, amelyhez fogható csak az amerikai Kongresszusi Könyvtárban van. "Pótolhatatlan iratok égtek el, ami történt, az a kultúra Csernobilja", mondta az elnök.

Kétszáz tűzoltó dolgozott Forrás: AFP/Alexander Utkin

A tűzben nem sérült meg senki, a lángokat kétszáz tűzoltó probálta eloltani, de az oltást nehezítette a hatalmas hőség, és tartottak attól is, hogy a mintegy ezer négyzetméternyi tető a mentőkre omlik. A tűz okát vizsgálják, nagy valószínűséggel elektromos zárlat okozta.