Nem akar amerikai elnök lenni Mitt Romney

Mitt Romney, amerikai republikánus politikus
Vágólapra másolva!
2016-ban legalábbis nem fogja jelöltetni magát.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik lemond elnöki ambícióiról Mitt Romney, aki a 2012-es elnökválasztáson Barack Obama republikánus párti kihívója volt. „A legjobb, ha a párt más vezetőinek is megadatik a lehetőség, hogy a következő jelölt legyen” – közölte a BBC szerint.

Pár héttel ezelőtt még azt jelentette be meglepetésszerűen, hogy fontolgatja, harcba száll a jelöltségért. Ezzel felszabadul pár támogató forrás a többi jelölt számára. Jelenleg hárman tervezik, hogy versenybe szállnak a republikánus elnökjelölti posztért: Chris Christie New Jersey-i kormányzó, Rand Paul szenátor, és Jeb Bush korábbi floridai kormányzó.

Forrás: AFP/Nicholas Kamm

A Demokrata párton belül egyelőre nincs hivatalos próbálkozó, bár várható, hogy Hillary Clinton korábbi külügyminiszter ismét próbálkozik, miután 2008-ban már egyszer megpróbált jelölt lenni, csak akkor alulmaradt Obamával szemben.